Persze szinte az utolsó napra állt össze a kötelező cucc, a csapatpóló, zászló, és bár 4-kor elrajtoltam az irodából 5-kor még mindig BP-n voltam....hogy lesz ebből fél 7-es boglári indulás?!? Hát, ¾ 7-es lett, otthon 5 perc alatt beszórtam mindent a túrazsákba (majd a Bázison elpakolok), kitúrtam még plusz 2 iránytűt (hátha nem lesz a másik csapatunknak), és már jött is Máté, majd Ádám is befutott és sietve megtömtük a kocsiját a rengeteg cuccal...de a Corsa csomagtere elég korlátozott, így végül az összes hálócuccot hátrahagytuk – majd Lázi, ha valamikor éjjel végez a céges ügyeivel BP-n, beugrik érte és utánunk hozza.

Bár szorított az idő, Ádám 9-re elrepített minket (néha szó szerint, mert felújítási munkák miatt a Zeg körül rengeteg nem jelzett felmarás volt az úton) Szentgotthárdra. Gagóék is kb. velünk együtt értek ide, így a 10-ből 9-en be is tudtunk regisztrálni, míg Lázi Fitos Józsi engedélyével az éjszaka folyamán csatlakozik hozzánk, ha ideér... A Bázison hemzsegtek a turisták – voltak ismerős arcok és sok ismeretlen, de mindenkin látszott a várakozás izgalma. Lepakoltunk az emeleten, átrendeztük a cuccainkat és érdeklődve vártuk az eligazítást, vajon idén milyen új csalafintaságokat eszeltek ki nekünk a szervezők? Hát, volt mire figyelni! Az őrzött pontok nyitvatartási ideje az első elrajtóló csapattól viszonyítva értendő, lesznek transzfer feladatok és nem kapjuk meg az összes pont helyét előre, csak a felét... no de kérem – hát hogy lehet így útvonalat tervezni?!?! 

 

Közben megbeszéltük, hogy nem tudjuk a Bázison bevárni Lázit, akkor meg mire várjuk – induljunk amint lehet! Így történt, hogy mi lettünk az első rajtolók. Gyors itinert tervezés és csapatfotózás után elhagytuk a Bázist (ekkor még nem tudtuk, mennyre fogjuk szeretni a viszontlátáskor.. ;) ). A városon leüli első pár pontot gyorsan begyűjtöttük – itt még sok csapat bóklászott velünk együtt, ami a későbbiekben már nem volt jellemző ránk – sikerült kiválasztanunk azt az utat, amerre senki nem akart jönni :). Hogy Lázi megtaláljon minket és „emberi”  helyen tudja letenni maradunk a  főút mentén – így a Rábatótfalu – Szakonyfalu – Alsószölnök – Osztrák-Magyar határ – Kétvölgy  volt az előirányzott terv. Jól is ment minden, Lázi éjfél után nem sokkal Alsószölnökön beért minket, kocsi lerak, csapatba beáll és indulás tovább. A határra egy földúttal előbb baktattunk fel, a C118-as határkő ugyanolyan volt, mint a 119-es :), de persze ezt nem tudhatja aki nem megy el odáig. A Szabó-hegyi „kilátó” viszont jól átvert minket – a kérdés szerint valami betonlapok hiányoznak róla innen-onnan...ehhez képest 4 földből kimeredő vasláb volt az egész -  alig találtuk meg, kb. mint tű a szénakazalban éjszaka... No mindegy is...értékes fél óránk bánta. Letérve a gerincen végigfutó Z-jelzésről a balra letérő Z-n mentünk tovább. A domb alján egy kis patakon gázoltunk át – ez volt a túracipők és bakancsok első vízhatlansági tesztje – sajnos nem ment át mindenkié a vizsgán... A hajnali kellemes 0,5°C –ban az ázott zokni nem a legjobb társ a túrán.