Szőllősi Feri-bára emlékeztünk Pauer Sándor cspk. emlékező beszéde 2010.03.06. Tisztelt Emlékezők, Szőllősi Atya februárban lett volna 89 éves és március 3-án hunyt el épen 5 évvel ezelőtt. Ezen dátumok miatt kell emlékeznünk Feri ’bára, akik ismerték és szerették ezért, akik koruknál fogva csak legendájával találkoztak azért. Családom 1985-ben került Boglárra és kapcsolatom Feri bával mindössze a pásztor –hívő viszonyban kimerült: köszöntünk, gyóntunk, áldoztunk. Az azonban feltűnt ’88 tájékán, hogy járása igen lelassult, meggörnyedt, bottal botorkált a kántora által vezetett autóból az oltár elé, hosszú perceken keresztül. Egy vasárnapi jankovichi mise alkalmából a szertartás alatt bő ingujjával lesodorta az oltárról az ostyát, amit ő nem vett észre. Csak az Úrfelmutatásnál szembesült a dologgal, amit én azonnal észrevettem, de azt is tudtam, hogy én az ostyát nem foghatom meg. Mivel Atya képtelen volt lehajolni, letérdelni – lesz, ami lesz, az első padból kiugrottam és halkan megkérdeztem, hogy mit tegyek. ”Fogd csak meg!” utasított. Később lányaim kapcsán közelebbi kapcsolatba kerültem Atyával: ő keresztelte, első áldozásban részesítette őket, majd a cserkészet kapcsán egy igen szoros együttműködés kezdet kialakulni köztünk a ’80-as évek végére. Úgy történt, hogy ’89-ben titokban a nagyobbik lányomat cserkésszé avatták Veszprémben. Eztán nem sokkal bátorságot merítve megszólítottam Feri-bát: van egy cserkész a városban, kellene egy csapatot alakítani. Erre Ő: „Kettő van, én is az vagyok”. Innentől kezdve mozgása visszanyerte régi fürgeségét, új célok érlelődtek benne, életkedve visszatért. ’90-ben járunk, 15 napra kiküldött kettőnket Eibisbergbe cserkésztiszt képző táborba és szeptemberbe megkezdődött 14 fővel az újoncok kiképzése. Aktivitása nem csak a cserkészmozgalomban merült ki ekkor, templom felújításokba kezdett Szemesen, Szárszón, Andocson és itt helyben is. Ő volt a Műemlékfelügyelt helyi képviselője is. Motorjává vált a nemzetközi kapcsolatok elmélyítésének is, ápolta a lengyel és francia menekültekkel kialakított baráti viszonyt. Szívügyének tartotta Varga Béla hazacsalogatását Amerikából, ténykedését siker koronázta. Két nagy célkitűzése közül az egyiket még életében siker koronázta: a kislaki templomot felépítette. Az boglári orgona beruházás első nekifutásra félresiklott, azonban tavaly mégis csak átadásra került a dél-balaton 2. legnagyobb hangszere. Aktivitásából nyári koncertek szervezésére is futotta. 2004 tavaszán hatalmas erőfeszítések árán, többek támogatásával, sikeresen felállítatták Atya nagy példaképe, Teleki gróf szobrát a boglári templomkertbe. Még ez évben megvette cserkészház céljából az un. Fábián házat és beindította a ház felújításához szükséges tervek elkészíttetését. Megrendelte a kislaki templom harangját, hogy teljes legyen az építmény. Ezt a hatalmas vitalitást törte meg hírtelen kiderült betegsége 2004. őszén. Az október 23-i ünnepség után a plébániára rendelte csapatának tisztjeit és közölte, nem több mint fél éve van hátra. Én személy szerint nem hitettem el, nem látszott semmi jele betegségének, inkább arra gondoltam, hogy ránk akar ijeszteni, mert a csapat élet egy kissé ellaposodott. Én inkább egy felrázó taktikának véltem ezt a bejelentést, ami túl jól sikerült. Az ősz folyamán többször kórházba került, de december elején visszatért belé az életkedv. December közepén, vezetői megbeszélésen, nagyon leszúrt minket, mivel nem vontuk be a farsangi bál szervezésébe és a bál beleesett a Nagyböjtbe. Mit fognak szólni a hívek, mire mi érveltünk, hogy a nyugdíjasok is akkor tartják, erre megnyugodott. Akkor többen a gyógyulás jelének gondoltuk a kirohanást. A bálon már nem tudott részt venni, pedig előzőeken a karzat alatt, a fal mellett egyedül ücsörgött, bóbiskol felügyelte a mulató ifjúságot. Az utolsó napjaiban aláírta a cserkészház építési engedélyeit és bánatosan közölte, hogy ezt már ő úgysem éri meg. Még akkor egy vágya volt, hogy a harang még életében kerüljön a helyére. Erre az Úristen nem adott engedélyt, mert bármennyire sürgette Feri bá a harangöntőt, egy hónapot késett. Halála előtti hetekben csak 3-4 embert engedett közelébe Feri bá. Nem akarta hogy lássák elesettségében. Március elsején magához hívatott és én nagyon csodálkoztam, mert előtte heteken keresztül elzárkózott a látogatásomtól. Megesketett, hogy amíg élek, a csapatot el nem hagyom. Ez egy felelőtlen ígéret volt 2005 tavaszán, de sem az Atya, sem én nem gondoltuk hogy nemzetünk, társadalmunk, ifjúságunk ilyen széteső állapotba kerül napjainkra. De az eskü és Atya életműve kötelez és 2010 tavasza talán a jelen kilátástalan világunkban elhozza az a kibontakozás reményét. Atya! A segítségedet kérem esküm betartásához! - Fotóalbum - - A templomban levetített diasor a csasszuskával (.pdf) - - Jelenléti ív (szombat) - - Jelenléti ív (vasárnap) - Ne sirass a fejfámnál állva! Nem vagyok ott. Nem alszom. Ezernyi fúvó szél vagyok. A hó gyémántragyogása vagyok. Az érett magba zárt napsugár vagyok. Őszi eső vagyok. Ha nyugodt reggelen felébredsz, Az égre kelő madarak Fürge szárnycsapása vagyok. A csillagok égi fénye vagyok. Ne sirass a fejfámnál állva! Nem vagyok ott. Nem alszom. Akarom Akarom: fontos ne legyek magamnak. A végtelen falban legyek egy tégla, Lépcső, min felhalad valaki más, Ekevas, mely mélyen a földbe ás, Ám a kalász nem az ő érdeme. Legyek a szél, mely hordja a magot, De szirmát ki nem bontja a virágnak, S az emberek, mikor a mezőn járnak, A virágban hadd gyönyörködjenek. Legyek a kendő, mely könnyet töröl, Legyek a csend, mely mindig enyhet ad. A kéz legyek, mely váltig simogat, Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok. Legyek a fáradt pillákon az álom. Legyek a délibáb, mely megjelen És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem, Legyek a délibáb a rónaságon Legyek a vén föld fekete szívéből Egy mély sóhajtás fel a magas égig, Legyek a drót, min üzenet megy végig És cseréljenek ki, ha elszakadtam. Sok lélek alatt legyek a tutaj, Egyszerű, durván összerótt ladik, Mit tengerbe visznek mély folyók. Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír, Míg le nem teszi a művész a vonót.