jaszolA 4. király is elindult Betlehembe, 

de megpróbáltatásokkal teli útján elvesztette a csillagot - csak 30 év múlva jutott el céljához, már mint koldus térdel velünk együtt a golgotán Jézus keresztje alatt.

 

– Nincs semmim, egyáltalában semmim, amit hoztam Neked. Az arany, a gyöngy, a drágakövek, a gyolcs, a prémek, még az anyai méz is mind elpazarlódott. Bocsáss meg, Uram! – ebben a pillanatban eszébe jutott a koldusasszony szíve, a kereskedő szíve, a fiát féltő anya szíve, az ő „királyi birodalma”, és eszébe jutott a saját szíve is. Ez még megvan, ezt még oda lehet adni. És ajkai öntudatlanul suttogták: – De, Uram, a szívemet, a szívemet és az Ő szívüket, a szíveinket, ugye, azt csak elfogadod? 

A történetet dec. 18-án a nyugdíjasoknak adtuk elő, majd szenteste délután a róm.kat. templomban a gyerekeknek, végül az éjféli mise elött.

A jelenetet követően az éjféli mise fényét Varnus Xavér organaművész játéka emelte, aki a mise végén egy rövid koncert erejéig elkápráztatott minket tehetségével és az új orgona gyönyörű hangjaival.

- Fotóalbum -

- Jelenléti ív délután (vendég) -

- Jelenléti ív délután (cserkész) -

- Jelenléti ív éjfél -

Légy résen!

Bannerek

nea

me

bethlen

nca1

      tesco