logoGyalogtúra - szalonnasütés  avagy irány a Kishegyi parkerdő!

Tarisznyáljatok és irány az erdő!

Számháború, játékok, szalonnasütés - mi kell még egy kellemes szombati naphoz? 

Szombaton reggel 8 órakor gyülekeztek a boglári cserkészek, az újoncok és néhány szülő  a boglári művelődési háznál.

Azután, hogy mindenki megérkezett felálltunk oktatási négyszögbe. Orbán Zoltán st. kiállította középre az új őrsvezetőket és minden újoncot beosztott egy-egy őrsbe. Ezek után az őrsök visszaálltak az oktatási négyszögbe és a foglalkozási elötti ima elmondása után elkezdtük a napot. A Csipkebogyó őrs vezetésével elindultunk kishegybe. Egy jó 1,5-2 óra laza gyaloglás után elértük a célt, a kishegyi parkerdőt.

Megérkezés után az első feladat, amit elvégeztünk a fagyűjtés volt, hogy tudjunk nyársazni.

Miután már elegendő fát gyűjtöttünk, Matyi és Vipu megrakták a tüzet, addig az őrsvezetők nyársakat készítettek minden őrstagjuknak. A fiúk sikeresen megrakták a tüzet és sikerült mindenkinek nyársat készítenie magának, így egy nagy körbe álltunk és elmondtuk az étkezés előtti imát. Ima után mindenki nekiállhatott megsütni, amit hozott. Volt, aki virslit sütött volt, aki szalonnát és hagymát. Ebéd után ismét imádkoztunk. Ima után pedig egy kisebb akadálypályán kellett végigmennie mindenkinek és utána elindultunk a lovas völgybe ahol sok lovat és kutyát láttunk. Megnézhettük, hogy kell forgatni a kardot, valamint végignézhettük, hogyan készül el egy kovácsolt nyílhegy. Miután az újoncok kijátszották magukat elindultunk hazafelé. Reméljük mindenkinek nagyon tetszett a túra, és hogy nem fárad el nagyon senki. 

Györe Andrea 

 

- Fotóalbum -

- Jelenléti ív -

Légy résen!

Bannerek

nea

me

bethlen

nca1

      tesco