telekiBarbár idő. De ilyenkor terem

Sárkányölőt a föld és Tűzlopót.

Barbár idők. De hősök s áldozók

ilyenkor győzhetnek a végzeten. 

Ilyen volt ő is, aki most kimult.

Nem összeroppant, de fölmagasult.

ILLYÉS GYULA: VEDD PÉLDÁNAK...

Vedd példának őt. Hogyha vért 
szomjaznak fenn az istenek:
a népedé helyett
nyujtsd némán nékik fel a magadét.

Mert olyan a kor, mint midőn Zeusz
bitorolta még a Fiu helyét,
itta a bort és zabálta a húst.
Midőn tivornya-hely volt még az ég.

Barbár idő. De ilyenkor terem
Sárkányölőt a föld és Tűzlopót.
Barbár idők. De hősök s áldozók
ilyenkor győzhetnek a végzeten.

Ilyen volt ő is, aki most kimult.
Nem összeroppant, de fölmagasult.
-
Rom, rom és rom. S úgy érleli magát
rommá a ház, a város, a világ.
ahogy gyümölccsé érik a virág.

Hazám: jövendőnk, Déva vára vagy?
Elég a vér, hogy megkösse falad?
Szorong a sziv; bár hajnalod hasad!
-
Népünk jövője? Szó, te semmi rongy!
Az beszél ma, ki semmit se felel.
És nemzetét ma az emeli fel,
ki hangtalan lerogy.
-
Fölfelé futva példát igy mutat,
ki jobbra-balra nem lel már utat.
(1941. április 4.)

Teleki Pál élete utolsó szakaszában a budapesti Szent István Bazilika  közösségéhez tartozott. Bensőséges kapcsolata volt annak plébánosával is. Idézünk Witz Béla plébános saját kezű 1941. április 3-i dátummal írt feljegyzéseiből: 

Cserkésztiszti lelkigyakorlat, amelynek befejező közös szt. áldozására és az azt követő közös reggelire – ahol cserkész szokásra, de a tavasz virágaival díszített helyre vártuk Gr. Teleki Pál cserkésztisztet, miniszterelnököt is, és Ő nem érkezett meg, megjött azonban valamennyiünk döbbenetére Gr. Teleki Pál halál híre.

Gr. Teleki Pál vallásos élete erősen kapcsolódott a Bazilikához. Úgy érzem, hogy most kell szólnom, írnom egy pár sort arról a nagy emberről, aki életének utolsó estéjén itt járt a Bazilikában.

Nem szándékozom azonban sem, sem életrajzot, sem jellemrajzot adni. Most még ez nagyon fájó és nehéz lenne. Mint hívő a Bazilikához tartozott, rendszeresen és pontosan ide járt szt. misére. A vasárnapi szt. mise hallgatást, amióta csak szerencsém volt Őt ismerni, mindig igen komolyan vette. Azt tudom, hogy nem mindig a Bazilikába járt azelőtt, de hogy miért nem, azt sohasem kérdeztem meg Tőle, Ő pedig  sohasem mondotta, mert természetéhez tartozott, hogy a múlt hibáit, különösen személyét érintő figyelmetlenséget vagy tapintatlanságot sohasem szokott emlegetni, szóvá tenni, avagy nehezményezni. Rendes helye a főbejárat lecke oldalán lévő oszlop mellett volt. A szentélybe nem volt hajlandó menni. Semmi feltűnést vagy megkülönböztetést nem szeretett és nem fogadott el. Évekig tartott ez így. Idővel azonban annyira nézték és annyira központ lett az oszlop mellett is, hogy hajlandó lett, tanácsomra a szentélyben egy „eldugott” helyet elfogadni.

A lelkigyakorlat márc. 31. ápr. 1. és2-án estére volt kitűzve és 3-án, csütörtökön reggel 6-kor szt. mise. Ezekben a napokban nagyon gondterhes volt, a sok munkától, tárgyalástól pedig szinte halálosan fáradt. Feleségének betegsége is erősen hatott rá.

Szerdán este minden előzetes bejelentés nélkül megérkezett.

Szokásunkhoz híven és alkalmazkodva az Ő őszinte és nemes egyszerűségéhez, nem fogadta Őt senki, megjelenéséből semmi parádét nem csináltunk, hanem Ő is, mint a többi cser. tiszt bejött a Kápolnába és az első sorban még üresen álló helyet nem foglalta el, hanem a második padsor legutolsó végén lévő szabad helyre leült és onnan hallgatta végig Marcell Mihály utolsó lelkigyakorlatos szt. beszédét Ezen az utolsó napon a következőket hirdettem ki: a gyóntató atyák már itt vannak, hogy ki-ki minél előbb hozzájuthasson a szt. gyónásának elvégzéséhez.

 

Ezek után Witz Béla szó szerint feljegyzi Teleki Pállal folytatott beszélgetését.

 

„No Uram hogy van ezekben a nehéz napokban?”

„Kutyául.”

„Sokat gondolok Rád. Borzasztó nehéz lehet a sorod a mostani napokban.”

„A nehezén már túl vagyunk, de rettenetesen fáradt vagyok.”

„Örülök, hogy ma eljöhettél, mert ez mégis egy kis változatosságot és pihenést is jelent. „Holnap reggel is tudsz jönni a szt. misére?”

„Feltétlenül. Mikor is kezdődik?”

„8-kor. És tudod mit? Van egy tisztelettel teljes propositiom. A húsvéti. szt. áldozást Te úgy is el szoktad végezni, nagyon stílszerű lenne, ha holnap a cserkész tisztekkel együtt végeznéd el.”

„Valóban ez jó lenne és meg is teszem.”

„Akkor én azt ajánlom, hogy most végezd el a szt. gyónást és akkor holnap reggel nyugodtan áldozhatsz.”

„Ezt nem lehet, mert nem készültem a gyónásra.”

„Hát elkészülsz most.”

„Azt nem lehet csak úgy hamarosan összekapni. Holnap reggel Te gyóntatsz?”

„Igen.”

„Akkor én eljövök egy negyed órával előbb és akkor Te leszel szíves meggyóntatni. Ma este pedig én nyugodtan elkészülök.”

„Engedd meg Kegyelmes Uram, hogy én mást ajánljak. Ezt a negyed órát használd fel most arra, hogy előkészülsz a gyónásra és mindjárt meg is gyónsz. Hiszen oly fáradt vagy, hogy ha egyszer elalszol örülj, hogy alhatsz és ne kelj fel holnap egy negyed órával előbb. Ilyenkor a negyed óra is sok.”

„Ez igaz, de lehet és szabad a gyónást ilyen hamar elintézni?”

„Légy teljesen nyugodt, lehet!”

„Hát, ha Te azt mondod, nem bánom.”

 

Erre bevezettem ezt a nagyon és mindig lelkiismeretes embert, ezt a fáradt miniszterelnököt, ezt a készséges és mindig jóra törekvő s ilyenkor mindig friss és lendületes cserkésztisztet a Bazilika szentélyébe a szokott helyére. Térdre borulva, fejét két tenyerébe hajtva lelkiismeretét vizsgálta Magyarország nagy idejének nagy miniszterelnöke a világhírű tudós, a legnemesebb cserkésztiszt és legtöbbet szenvedő és aggódó ember! Az idő múlt. Közel jártunk már az egynegyed óra elmúlásához. Ekkor helyéről felkelt és Teleki Pál térdre borulva elvégezte a szt. gyónását.

 

Végül aztán búcsúzkodásra került sor. Szokásomhoz híven most is megkérdeztem, van-e még valami dolga mára.

 „Most felszaladok a külügyminisztériumba, mert ott várnak rám. Utána felmegyek a kórházba feleségemhez, ott vacsorázom és azután hazamegyek.”

A kocsiba még mindig nem szállt be, hanem tréfásan megjegyezte: holnap fél nyolckor itt találkozunk, de nehogy megreggelizzél. Legvégül egy viccet mondott, mosolyogva jó munkát köszöntéssel kocsiba szállt és elment.

 

Másnap a Kegyelmes úr nem jött, hiányzott. A tavasz első virágaival ízlésesen díszített helyét üresen hagytuk, nem mintha még vártunk volna rá, hanem pusztán csak tiszteletből. Mindenki megnyugodott és megértette kijelentésemet, hogy ily nehéz és izgalmas napokban sajnos egy miniszterelnök nem rendelkezik tetszése szerint az idővel. Valami előadódott és Ő nem jöhetett.

  ________________________________________________________________________ 

Rieger Tibor

Aki mert magyarnak lenni…

A Teleki Pál-szoborról

Mikor megkaptam a megtisztelő felkérést a Teleki-szobor elkészítésére, először is igyekeztem azonosulni a megbízatással. Ez nem volt nehéz, hiszen már gyermekkoromban, mikor még írni-olvasni sem tudtam, körül voltam véve felvidéki képeskönyvekkel, amelyekben sokat láttam Teleki Pált. Ezenkívül a II. Világháború kitörését követően befogadtak egy lengyel menekült fiatalembert, aki később továbbment Nyugatra, hogy harcolhasson hazájáért. Tudtuk, hogy ezt is Teleki tette lehetővé, aki így a lengyel-magyar barátság szimbólumává is vált sokak szemében – s én azóta is a lengyel nemzet tisztelője vagyok. Az sem véletlen, hogy a kádári rendszer megpróbálta ezt a tiszteletet lerombolni.

Korának egész kiváló értelmisége Teleki mellé állt. Sőt, halála után is a nácizmus elleni harcot tollal és fegyverrel vívó magyar értelmiség Teleki szellemében küzdött tovább – amint azt a budapesti Károlyi Mihály utcában egy emléktábla is hirdeti.

Áldozat című versében írja Illyés Gyula: „Vedd példának Őt”. Ezt tettem.     Akik egykor vele küzdöttek, azok határozták el, hogy szobrot kell állítani Teleki Pálnak.

A szobor megfogalmazásában inspirálólag hatott rám Vas István 1956 januárjában írt verse (Teleki Pál emlékezete):

Ami még osztályé, párté soha nem lett,Az a vágy, akarat, az a magyar nemzet Akkor vele egy volt, s lángja benne égveVele együtt hullott a nemesebb éjbe, A tisztább sötétből fel a fényre szállva,A reményentúli remény magasába,S hiába takarják hazug feledésbe, Megnő minden évvel éltető emléke…

Így született meg egy tragikus hangvételű, minden pátoszt és szentimentalizmust kerülő szobor. Egy köztéri művet sokan látnak, és persze sokféleképpen értelmezhetnek. Így, lehetnek felületes szemlélők, akik egy öngyilkosság előtti pillanatot látnak a szoborban, pedig nem erről van szó, hanem egészen másról. A Teleki halála körüli vitákat most figyelmen kívül hagyhatjuk: nem a halálával, hanem az életével kell foglalkozni. Azzal a hősi élettel, amely a nemzet megmentéséért folytatott szakadatlan heroikus küzdelmet jelentette, és végül tragédiába torkollott. S valóban, halála Churchillt is megrendítette, s ezért a beígért hadüzenetet akkor el tudtuk kerülni.

De, ha nem a véget nézzük, akkor lássuk a kezdetet. Hiába Teleki minden erőfeszítése, a cáfolhatatlan érvek, a híres „vörös térkép”: a trianoni diktátumot alá kellett írni. S képzeljük el azt az iszonyatos lelki terhet, amikor a Parlamentben éppen Telekinek kellett megszavaztatnia a megalázó békeszerződést, amelynek következtében megszűnt létezni az ezeréves történelmi Magyarország. S mi jött ezután? Óriási erőfeszítések, hogy fennmaradjon ez a maradék kicsi ország, s valamicskét helyrehozni a veszteségekből.

Tragikus idők voltak, s ezért a szobor is tragikus hangvételű. Úgy vélem, nem lett volna helye semmiféle patetikus, álhősi póznak, amelytől Teleki személyisége eleve távol állt. Ez a szobor nem csak Telekiről szól, hanem a magyar nemzet XX. századi sorsáról is. És nemcsak az arc, hanem a szobor   minden porcikája ezt fejezi ki. Például az ölében elhelyezett Kárpát-medence-térkép, ahogy az csúszik lefelé, tragikus élményt idéz számunkra. A fáradtan ölébe ejtett kéz a szemüveggel, de maga a szobor elhelyezése a posztamensen is egyfajta sarokbaszorítottságot fejez ki. ( Egy nagy , töredezett szélű kő még ép sarkában van a szobor.)

Az egykorú fotók és visszaemlékezések alapján egy rendkívül szeretetre méltó ember áll előttem, aki szélesen áradó szeretettel volt telítve. Gyakran kikaparta neve elől a grófi címet. Igazi tudós, tanár típus, aki sosem akart politikus lenni, de a sors mégis rákényszerítette. S mert számára az örök példa a golgotai áldozat, hát vállalta, de érezte a roppant súlyt, s arcán megjelentek a keserű ráncok. Mélységes keresztény hite azonban erőt adott a reménytelen küzdelemhez.

Hirdette, hogy merjünk magyarok lenni!

- Fotóalbum -

- Jelenléti ív -

 

Bannerek

tesco

 

nea

Csapatunk programjainak megvalósítását a
Nemzeti Együttmüködési Alap támogatása
segíti.

esza logo

nca1