Aradi vértanúk összefoglaló néven őrzi a magyar nemzet emlékezete az 1848–49-es szabadságharc 13 hős katonai vezetőjét, akiket 1849. október 6-án Aradon végeztek ki. Lázár Vilmos ezredest azért kezelték tábornokként, mert a szabadságharc végén a tábornokokhoz hasonlóan önálló seregtestet irányított. Kossuth Lajos 1890-ben, az egyetlen fonográfon is rögzített beszédében Aradot a magyar Golgotának nevezte.

Aulich Lajos honvéd tábornok (1793–1849)
Damjanich János honvéd tábornok (1804–1849)
Dessewffy Arisztid gróf, honvéd tábornok (1802–1849)
Kiss Ernő honvéd altábornagy (1799–1849)
Knezić Károly honvéd tábornok (1808–1849)
Láhner György honvéd tábornok (1795–1849)
Lázár Vilmos honvéd ezredes (1815–1849)
Leiningen-Westerburg Károly gróf, honvéd tábornok (1819–1849)
Nagysándor József honvéd tábornok (1804–1849)
Poeltenberg Ernő lovag, honvéd tábornok (1813–1849)
Schweidel József honvéd tábornok (1796–1849)
Török Ignác honvéd tábornok (1795–1849)
Vécsey Károly gróf, honvéd tábornok (1807-1849)

A magyar sereg a Világos közelében levő szőlősi mezőn adta meg magát az orosz csapatoknak. Ez nagy sértés volt a császári oldal számára. Ha nekik adták volna meg magukat a magyarok, annak üzenete az lett volna, hogy az ellenük folytatott forradalom elbukott. Így azonban az volt az üzenete a fegyverletételnek, hogy a két nagyhatalom fegyveres erőivel szemben nem lehet tovább harcot folytatni. Ez volt az egyik fő oka annak, hogy az osztrákok a tábornokokat megillető lőpor és golyó általi halál helyett kötél általi halált írtak elő a magyar tábornokok részére, miután az oroszok – noha ígéretet tettek az ellenkezőjére – foglyaikat némi habozás után átadták számukra.

Felix Schwarzenberg miniszterelnök utasítására, Ferenc József jóváhagyásával hadbíróság elé állították, majd halálra ítélték és kivégezték a 13 magyar hőst. A hadbíróságot Karl Ernst törzshadbíró vezette. Az ítéleteket Julius Jakob Haynauhoz mint Magyarország teljhatalmú kormányzójához kellett felvinni megerősítésre és aláíratásra. Valamennyi tábornokot kötél általi halálra ítélték, annak ellenére, hogy például Dessewffynek szabad elvonulást ígértek a fegyverletétele előtt. Dessewffy, Kiss Ernő, Lázár Vilmos és Schweidel József ítéletét Haynau „kegyelemből” golyó általi halálra változtatta. A 13-ak ítéletét október 6-án – szándékosan a bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján – hajtották végre, ami ezért a forradalom és szabadságharc vérbefojtásának gyászünnepe.

Az ítéletek kimondása, a kivégzések mikéntje és sorrendje részletes meggondolások alapján történt. A legtöbb bosszúságot Damjanich okozta a császáriaknak, ezért őt illette volna az utolsó hely, de Haynau személyes bosszúja ezt is felülírta és így Gróf Vécsey került az utolsó helyre, aki miután már nem volt kitől elbúcsúznia, Damjanich előtt letérdelve, kezet csókolt neki.

Tiszteletükre minden éven a talán velük együtt is harcolt Lövényi Izidor sírjánál emlékezünk a balatonboglári zsidó temetőben.