A hagyományoknak megfelelően zajlott a 20-i megemlékezésünk. Részt vettünk az ünnepi szentmisén, majd a templomkertben,  a  Szt. István szobornál a városi ünnepségen. Az idei ünnepi beszédet Szabó Levente református lelkészünk mondta, majd rövid, de színvonalas előadásban volt részünk a Dériné társulat tagjai közreműködésével. A szokásos ájulás is megérkezett a menetrend szerint, pedig idén vízzel is készültünk ennek orvoslására.

 
 

Csapatunk életében egy teljesen új program jelent meg: a vándortáborozás. Sajnos ezen a nyáron a vezetőink elfoglaltsága miatt a tervezett álló táborunkat nem tudtuk megvalósítani. De szerencsére augusztusban meg tudtunk szervezni egy vándortábort.

A terv a következő volt: busszal elmegyünk Somogyvárra, majd onnan gyalogosan a zöld jelzésen hazagyalogolunk Balatonboglárra. Ez 32 km távolság. Terveim szerint ezt a távot 3 nap alatt kellett megtenni. Két pihenőhelyet iktattam be. az egyiket Hácson a másikat a Piros háznál Szőlősgyörökben.

Részt vett csapatunk néhány tagja a hagyományos Nagyboldogasszony napi Jankovichi búcsún.  A szentmise kissé késve kezdődött, de a Szt. István szobor előtti megemlékezés annál hamarább. Alig volt idő a kalapok felvételére, a Himnusz alatt sikerül valamilyen alakzatot felvennünk. A polgármesterünk köszöntő beszéde frappáns volt mint mindig, a koszorúzás is villámgyorsan lezajlott. Sajnos, a beígért sörözés a két tisztünk részére nem jött össze, nem volt idejük a csapolást kivárni.

 
 

Bannerek

tesco

 

nea

Csapatunk programjainak megvalósítását a
Nemzeti Együttmüködési Alap támogatása
segíti.

esza logo

nca1