logoSzombaton reggel, május 27-én, Julcsival elindultunk Kaposvárra. A városba érve megkerestük a kaposvári 37-es cserkészcsapatot, akik már felállították a cserkész standot a Fő térhez közel. Megismerkedtünk Lillával, Lizával és Lénával.

Nagyon aranyosak voltak és befogadóak. Sok-sok szóró anyagot állítottak össze és képekkel díszítették a standot. Volt egy hatalmas poszterük, amivel nagyon megszenvedtünk, hogy úgy álljon, ahogy kell neki, de vicces volt felállítani. :D Együtt készítettünk KIM játékot és kipakoltuk a kézműveskedős eszközöket. Majd vártuk az érdeklődő gyerekeket, szülőket és nagyszülőket. Persze eközben folytak az egyház programjai is, így sok ismerőssel találkoztunk a nap folyamán. Sok kisgyerekkel játszottunk és, számomra meglepő módon, még több nagyszülővel cseréltünk elérhetőséget. Összességében egy jó napot zártunk, sok új ismeretséggel. Mielőtt elköszöntünk, megbeszéltük, hogy a csapataink keresik majd egymást és közös programokat is fogunk tartani.

beszam kep

- Fotóalbum -

Légy résen!

Bannerek

nea

me

bethlen

nca1

      tesco