logoÁprilis 17-én, szombaton, délelőtt 10 órakor találkoztunk a balatonboglári platán strand a Vízbe lépő lány szobránál. Kb. 20-an gyűltünk össze.

A foglalkozás előtti imát követően sokan már az új csapatpólónkban indultunk útnak. Ahogy elindultunk a strand felé, Ficánka odaúszott hozzánk, és a segítségünket kérte.

Mindannyian segíteni szerettünk volna, ezért követtük őt, egyenesen Arielhez, aki az eszméletlen Erik herceg fölé hajolt. A partra sodródott hercegnek Ariel vízzel szeretett volna segíteni, amitől Erik úgy megijedt, hogy felébredt, és erre a hableány elmenekült. Eriket Sebastian vette kezelésbe. Neki elmondta a herceg, hogy a lánynak csak a vörös hajára, és gyönyörű szép hangjára emlékszik. 

Ezután elindultunk megkeresni a lányt. Utunk során a tenger dublőre a gyönyörűszép Balaton volt. A Csavargőzös Műemlékhajó mögül hangok szűrődtek ki. Közelebbről megnézve azt láttuk, hogy Ariel Ursulával, a tenger boszorkányával üzletel. Az üzlet tárgya a hangja volt, amiért cserébe lábakat kapott 3 napra, mely idő alatt le kell vennie a herceget a lábáról.

Eriket apja, a király visszavárta a várba a kijárási tilalom kezdete előtt. Míg őt kísértük, Sebastian a telefonján lejátszotta nekünk a ,,Ringat a víz” című klasszikust.

A várnál, vagyis a Lengyel-Magyar Barátság Háznál találkozott Erik az Ariel hangját felhasználó Ursulával, és egyből oltár elé akart állni vele. A háttérben Ariel zokogott hangtalanul.

Először a Vörös kápolna elé siettünk. Ariel már ott várt, és az Ursula nyakában lógó varázskagyló segítségével kiszabadította a hangját. Erik most már végre egyből felismerte. Majd közösen legyőzték a gonosz Ursulát, és inkább a Kék kápolnához mentek megesküdni.  A herceg szerint:

-A piros úgyis rossz volt, a kék lesz a jó!

Lagzijukat közös játékkal ünnepeltük a közeli parkban. Először visszaszámlálós bújócskát (Fedezékbe!), majd büdös tojást játszottunk. Sokat estünk-keltünk, de mindenki jól érezte magát.

Az Ariel és Erik szerelméért folytatott hősies küzdelmünket nyolc doboznyi pizza koronázta. Imádkoztunk, majd mindannyian kiültünk a Csiga dombra, és ott eszegettünk. Mindenki jóllakott. Az evést, majd a portyát is imával zártuk. Majd voltak, akikért jöttek a szülők, páran hazasétáltak, és néhányan még ott maradtak játszani.

Nekem nagyon tetszett ez a nap, remélem lesz még ilyen.

 

Jó munkát!

 

Szép Anna

a Tengeriszarvas őrs tagja

 

 

- Fotóalbum -

- Jelenléti ív -

Bannerek

nea

me

bethlen

nca1

      tesco