logoA horgosi 11-es számú Nepomuki Szent János Cserkész Csapat táborozott ezen a nyáron a rádi erő szélén

A csapattal egyik st-jük révén már több éve kapcsolatban vagyunk, és idén örömünkre táborozni is eljöttek hozzánk.

A kiszemelt terület Rád határában egyik oldalán szőlőültetvényekkel, másik oldalán erdővel övezett kis fensík volt, melyet a terület gazdája örömest rendelkezésünkre bocsájtott.

Mivel Horgos elég messze van, nekünk pedig épp nem kellett, pár tábori felszereléssel kisegítettük vendégeinket -mire megérkeztek már várta Őket egy raktár és egy konyhasátor, valamint a vizes ballonjaink és egy kis lajt is.

Az idő kedvezett - egész tábor alatt nem verte el őket az eső - nem úgy, mint az a portyázó török horda, ami egyik éjjel rajta ürött a hitetlen gyaúrok táborán.

Volt is riadalom -már azután a fél óra után, amíg a törökök egyenként kiráztak mindenkit a hálózsákjából, mert magától nem akart kikelni a jó melegből - az őrség meg nem bírta felrázni, mert felpeckelt szájjal és megkötözve hevert a táborkereszt tövében...

A törökök búsás hadizsákmányt ejtettek, épp ezért, jó kedvükben kis játékra hívták ki a gyaúr kutyák izmosabbját. A játék pedig a vitéz-harc volt.

Ez igazából kötélhúzás kötél nélkül: lényege, hogy ki kell billenteni az ellenfelet az egyensúlyából úgy, hogy fél kézzel összekapaszkodik két vitéz, lábuk nem mozdulhat el a heyéről és elkezdik húzni-vonni egymást. Az győz, aki kilépésre kényszeríti ellenfelét.

Nos, ezzel a módszerrel a török had pár értéktelenebb zsákmánytól megszabadult (pl.: parancstábla, örsi zászlók, zseblámpa, konyhafelszerelés, takaró...), és még a gyaúr had is örült, hogy íly könnyen megúszta a találkozást.

Az éjji izgalmak elgondolkodtatták a cserkészeket, ezért úgy döntöttek, nagy Szentünk, István király szobra elé jönnek, és könyörögnek jó sorsuk megtartásáért.

Így történt, hogy a kis csapat felkerekedett és velünk együtt részt vett az aug.20-i megemlékezésen, majd lerótta kegyeletét Teleki Pál szobra elött.

Eztán a plébánia udvarán terített asztal várta Őket, és a jó ebéd után felszabadultan beleolvadtak a vásári forgatagba.

Este kilenckor összegyűltünk ismét, hogy közösen meggyújtsuk a Magyar Szolidarítás Tüzét.

Augusztus 20 este 21:00 MAGYAR SZOLIDARITÁS TÜZE

Az 1933-as gödöllöi jamboree idején a Magyar Cserkészszövetség Magyar Szolidaritás Napot rendezett. Az elöre megbeszélt napon cserkészeink tábortüzeket gyújtottak egész Magyarországon és az elcsatolt területeken. A megbeszélt idöben lobbantak fel a szolidaritás lángjai Gödöllön, a Hargitán, a Tátrában, a Mecsekben, Szabadkán, a Bakonyban. Mindenfelé, ahol magyar cserkészek voltak.

2003 augusztusában, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség felújitotta e fontos kezdeményezést. Ennek nyomán otthon, a Kárpátmedencében, Kazahsztántól Honoluluig, Svédországtól Rio de Janeiróig, a föld minden magyarok által lakott részein fellángoltak a tábortüzek, vagy gyertyácskák.

Ezentúl, az évi munkatervünk állandó része lesz a Magyar Szolidaritás Tüze. Kérjük csapatainkat, hogy ezt figyelembevéve, már az idén is valósitsák meg e tervet. Tavalyi tapasztalatok alapján kérjük, hogy a láng, mindenhol a helyi idöszámitás szerint, augusztus 20-án este 21.00 órakor lobbanjon fel a nemzetközi dátumvonaltól nyugatra, tehát New Zeland, Ausztrália vonalától kelljen útra és végigkisérve augusztus 20-át, Honoluluban aludjék ki. Igy, amikor Budapesten felröppennek a Szent István napi tüzijáték elsö rakétái, a Magyar Szolidaritás lángja már 11-12 órája van úton és Honoluluig még ugyanannyi órai utja van hátra.

Valószinüleg nincs olyan idözónája a Földnek, ahol nem élnének cserkészeink és más magyarok, igy csak szervezés kérdése a megvalósitás: Tábortüz Croydonban, Fillmore-ban, Los Angelesben, egy gyufavillanás a Hargitán, gyertyák a budapesti lakásokban, mécses Dunaszerdahelyen, tábortüzek Rióban, Caracasban, Sydneyben, Münchenben, Oslóban, Torontóban, Krasznahorkán, Calgariban, New Yorkban vagy Körösmezön. Azok, akik a budapesti tüzijátékot nézik, a felreppenö elsö rakétát tekintsék a magyar szolodaritás tüzének fellobbanásának.

Kérjük a magyar szervezeteket is, OTTHON ÉS AZ EGÉSZ VILÁGON , csatlakozzanak e kezdeményezéshez! Ez a világot átölelö testvéri összetartozás kifejezése váljon hagyománnyá és legyen a magyar identitástudat egyik pillére. Magyaródy Szabolcs

Szép zárása volt ez a tűz a napnak és az itt tartózkodásukak is - mindkét csapat szép emlékekkel és új barátságokkal zárta ezt a tábort és a nyarat.

Visszavárunk Benneteket!

Jó Munkát!

- Fotóalbum a rajtaütésről -

- Fotóalbum a rádi tábortűzről -

- Fotóalbum a 20-ai ünnepségről és a vendégségről -