Fonyód

magyar

A környéken az első embercsoport már az őskőkorban, mintegy 17-18 ezer évvel ezelőtt megjelent, bizonyíték erre a Várhegy déli oldalán, a Kopaszhegyen 1934-ben talált néhány eszköz. A későbbi korszakokat szintén számos lelet idézi, például az újkőkorszakra a csiszolt kőbalta, cserepek, csonteszközök, a rézkorra fülesbögre s urnasírok, a bronzkorra láb- és karperecek, a római korszakra pedig pénzek és épületmaradványok utalnak. A leletek feltárása és mentése dr. Bacsák György nevéhez fűződik; a polihisztor tudós - jogász, csillagász, geológus, asztalos, ács, halász, festő és régész - neve összefonódott Fonyóddal. Nyugállományba kerülve költözött balatoni villájába, s közel a hatvanadik évéhez kezdett hozzá a jelentős régészeti kutatásokhoz, 1929 és 1950 között minden fonyódi leletet begyűjtőtt és értékelt. Természettudományos munkásságával is felhívta magára a világ figyelmét, a földtörténet jégkorszakáról írt munkája híressé tette szakmai körökben. Csillagászati előadásokat tartott, hetvenkét éves volt, mikor az elsó nagyobb írása megjelent, 85 évesen védte meg doktori disszertációját ásványtanból. Mikor meghalt, csupán néhány hónap hiányzott ahhoz, hogy megünnepelhesse a századik születésnapját. Dr. Magyar Kálmán régész, a későbbi méltató azt írta r6la: " Bacsák György szinte egy fonyódi kihelyezett múzeumnak számított". E tudós érdeme tehát, hogy a település sok ezer éves emlékei felszínre kerültek, s őt több lelkes kutató követte.

A honfoglalás idején a Bő nemzetség vert tanyát Somogyban, ahol a Tarhos ághoz tartozó Koppány volt a vezér. Feltételezik, hogy erős vára lehetett a Várhegyen, amelyet a nyugati oldalon szőlőműveléssel, gyümölcstermesztéssel foglalkozó lakosság, a bélatelepi részen pedig állattartó, földművelő falu látott el. A földvár akkori formájában a XIII. századig maradhatott fenn, Koppány lázadása után Szent István besenyő és berény katonaságot telepített a környékre, védendő Somogyvár és talán Fonyód (Fonó) várát. 1082-ben Szent László király összeíró levele Funoldi néven említi a települést, a név eredetét egyébként a fon igére vezetik vissza. A későbbi adatok is egyházi birtokösszeírások révén maradtak fenn; 1232-ben például a pannonhalmi főapátsághoz tartozott. Az Árpád-korban sűrű településhálózat épült ki Fonyód körül. Egy 1339-bő1 származó itáliai térképen a Balatont a valóságnál kisebb méretben jelölték. A kétszáz évvel későbbi térképen pedig már Fonyód is szerepel, igaz szigetszerűen, de várral; feltételezhetően ekkor is lakták erődítményét. A későbbi középkori vár egyes részei valószínűleg már kőből épülhettek, amit a XVI. században sárral tapasztott palánkfallal erósítettek meg. A fácánosi területen talált várnál egy templom maradványaira bukkantak. A templom melletti temetóben 166 sírt tártak fel a régészek 1957-59 között. Az a településrész a XIV-XV. században a tóti Lengyel család birtokába került. A török előretörése idején megkezdődött a magyar nemesség fegyveres birtokfoglalása: Fonyód várát (akárcsak Szigligetet) például a Lengyel családtól Török Bálint vette el, ami hosszú évekig tartó vitát idézett elő. A fonyódi vár a tőrők elleni második védelmi vonal legészakibb pontja volt, amely Szigetvár eleste után is állta az ostromot. 1544 után fogtak hozzá megerősítéséhez. Híres kapitánya, Palonai Magyar Bálint akit családi kapcsolat fűzött a vár eredeti tulajdonosához, a Lengyel családhoz, felesége Lengyel Brigitta volt - majd harminc évig lakta. A várkapitány sokszor megütközött a törökkel, s jelentős területeket foglalt el a somogyi birtokosoktól is. Magyar és török egyaránt panaszkodott a rettenthetetlen, keménykezű várkapitányra. Halála után Lengyel András lett a várőrség parancsnoka, a törőkök kezére végleg 1575-ben került az erődítmény, ők azonban porig lerombolták. A jelen számára csupán a hajdani várárok jelzi egykori kiterjedését. A koppányi szandzsák 1578-80. évi összeírásában már lakatlan településként szerepel. A vár és környéke a hódoltság után is a tóti Lengyelek tulajdonába kerűlt vissza, ám az elnéptelenedett településen csak a XIX. században indult meg újból az élet.

A szabadságharc idején még puszta volt Fonyód, ahol mindőssze 17 ház állt, melyet 108 ember lakott: zsellérek és uradalmi halászok. A Várhegy akkor az Inkey család birtokában volt, amely jelentős szőlőterületet műveltetett. A negyvenes években elkészült a Széchenyi István által kezdeményezett kikőtő, s a pusztát ezzel bekapcsolták a hajóforgalomba. A hajózás, a lecsapolás, a halászat és a szőlőművelés újabb családoknak jelentett munkalehetőséget, megélhetést a szomszéd kőzségekben is. A fonyódi pusztán, az évszázadokon át érintetlen lejtőkön lassan virágzó szőlökultúra honosodott meg. Lengyeltóti lakossága sokáig a fonyódi borból élt, mert kereskedői annak révén jelentős haszonra tettek szert. Minden fontosabb ügyét Lengyeltótiban intéztek, lendítőerő lett később a megindult vasútépítés. Attól kezdve sok férfi dolgozott a Balaton déli partján az erdőirtásokon és a földmunkákon. A következ6 években a Balaton vízszintjének emelkedése gyakran veszélyeztette a berki legelőket és szántókat, sőt a vízkár a vasutat is érintette. Voltak szerencsés évek, amikor jól megtérült a szőlőtermesztés, 1866-ban például egész Somogyban a fonyódi szőIőkről szüretelték a leggazdagabb termést. Az eredmények megteremtették a fejlődés igényét, így hamarosan elkezdtek foglalkozni a szólőnemesítéssel. Fokozta a kedvet, amikor a szomszédos Bogláron egy szőlészeti és borászati tanár telepedett le.

1884-től azonban nehéz időszak kőszöntött a helybéli gazdákra, a filoxéravész néhány év alatt tönkretette az évtizedes, kemény munkával kialakított ültetvényeket. Lezuhantak a telekárak, sokan elkeseredésükben nyomott áron is igyekeztek megszabadulni birtokaiktól, hogy másutt próbálhassanak talpra állni. Helyükre azonban újak jöttek, nem köszöntött újabb elnéptelenedés a falura, ennek eredményeként 1890-ben 737 lakos élt a településen. A gazdák a szólővészből tanulva új, amerikai fajtákat telepítettek, amelyek jobban ellenálltak a betegségeknek, s egy másfajta gazdálkodás is meghonosodott. Megpróbálták a Balatonparti homokos talajra telepíteni a szőlőt. ennek köszönhetóen 1897-re már Fonyódtól Balatonberényig összefüggő területet alkottak az új homoki fajták.

A szőlészet mellett a halászat volt jellemző foglalkozás a vidéken. A víztükör holdját a földbirtokos Inkey családtól lehetett bérelni. A legjelentősebb fonyódi bérlő Rosenberg Mihály volt, kezdetben halászbokrokat szervezett, majd később a halászok is bérmunkássá váltak.

A XIX. század hatvanas éveiben 30-35 méter hosszú eresztős hálót használtak, amit délután vittek le a vízre, s másnap reggel mentek a zsákmányért. Egy ideig fogas, ponty, csuka, harcsa, keszeg és garda bőven volt a tóban, ám a nyolcvanas évekre ez a kenyérkereset veszélybe került, mert a rablógazdálkodás következtében erősen csökkent a balatoni halállomány. Jelentős változás következett be a századforduló táján, amikor létrehozták a Balatoni Halászati Részvénytársaságot, amely a negyven víztulajdonostól vette bérbe a halászatot. A kilenc telephely egyike Fonyódon volt. Korszerűsödtek a bárkák, halásztelep épült a Keleti-csatorna mellett, ahol vermet készítettek a hal tárolására.

A századfordulón indult meg Fonyód üdülőhellyé válása, ebben nagy érdeme volt dr. Szaplonczay Manó megyei tisztifőorvosnak, aki gyakran vadászgatott a fonyódi hegyek lábánál. Ő vette rá az erdővel borított hegy - a mai Bélatelep - tulajdonosát, Zichy Bélát, hogy birtokáből egy területet parcellázzon fel a nyaralók számára. 1894-ben ötvenen alakították meg. Kaposváron a Fonyódi Nyaralók Társaságát, s a következő évben már megkezdődtek a villaépítések. A telepet Zichy Béláról nevezték el Bélatelepnek, az Inkey családtól pedig megvették örökös jogon a Balaton egy részét. Cölöpökön álló fürdőházat építettek 34 kényelmes kabinnal, melyekhez híd vezetett. Tíz évvel később a parton is elkészült a kabinsor. Dr. Szaploncay Manó pesti ismerőseit is megnyerte a fürdőhely fejlesztése számára, így a századfordulóra előkelő villasor épült Bélatelepen. A Kaposvár-Fonyód közötti vasútvonal 1896-os megnyitása pedig a megyeszékhelyről is megkönnyítette az utazást. Ettól kezdve gyors fejlódésnek indult a település, s egy új övezet, a Sándortelep kezdett kialakulni. E városrész dr. Berzsenyi Sándorről kapta a nevét, aki kaposvári és lengyeltóti tisztviselőket nyert meg telektulajdonosnak, s a bélatelepiekénél szerényebben, de a vízhez jóval közelebb építkeztek. A mai Alsóbélatelep és Balatonfenyves az első világháború előtt formálódott, amikor először egy gyáros, majd dr. Bacsák György telket vett ott, és építtkezett. Az egykori halászok, szőlőmunkások és napszámosok lettek a villák kertjeinek gondozói és vincellérei, s lassan a pincesorok között is nyaralók nőttek ki a földből. 1911-ben már mintegy másfélezer üdülővendég látogatott Fonyódra. Az első világháború idején azonban megállt az építkezés. 1913-ban öt szálloda (általában 20 szobásak) fogadott vendégeket, a községben és a fürdótelepen összesen 2500 nyaralónak tudtak szállást biztosítani. 1898-ban készült el az új kikötő és a hajóállomás, melyet tíz év múltán folyamatosan kibővítettek. Nagy gondot fordítottak a községi utak kialakítására és fenntartására, ugyanis a település széttagolt volt, egyes részei egymástól távol estek. 1905-ben bekapcsolták Fonyódot a balatoni körtelefonhálózatba, 1912-13-ban pedig megkezdódött a település villamosítása, amelyben jelentős áldozatot vállaltak Bélatelep és Sándortelep villatulajdonosai is. 1905-ben Fonyód, leszakadva a lengyeltóti közigazgatásról, önálló kisközséggé alakult. 1911-ben a község Bélateleptől nyugatra eső része a Balatonfenyves nevet vette fel, ahol önálló fürdőegyesület is alakult.

Az első világháborúba 128 fonyódi vonult be katonának, közülük 27-en nem tértek vissza. Akkoriban szerény lett a fürdőélet, ami a helybélieknek kevesebb munkaalkalmat jelentett. Az üdülővendég-forgalom csökkenése egészen a harmincas évekig tartott. A lakosság a mezőgazdaságból próbált megélni, a szőlőművelés továbbra is igényelte az alkalmi munkásokat. 1930-ban az 1 617 lakosból 721 volt a kereső, közülük 38 a magániparos. 50-150 idénymunkást a tőzegtelep foglalkoztatott, a halászat 15-16 embernek adott állandó, s ugyanenynyinek alkalmi munkát. Az 1940-es árvíz bizonytalanná tette a halászok megélhetését, mert nagyon alacsony lett a fogás.

A harmincas években, a partvédelem megépítésével egy időben indult meg a keleti városrész, Fonyódliget parcellázása. E városrész négy kilométer hosszan húzódik a Jankovich-ároktól a Halász-árokig. Valamikor erdő borította ezt a területet. Korabeli földhivatali iratokon „erdő az Üszögön" bejegyzéssel szerepel, melyet északról a Balaton vize, délről végeláthatatlan mocsártenger határolt. Komoly, erőt próbáló munka volt a Balaton korlátok mögé zárása. A nagyobb viharokat követően a tó vize továbbra is áttörte az akadályt, kisebb-nagyobb belvizeket hozva létre a gyermekek nagy örömére, hisz a nap hamar felmelegítette ezeket a kis „tavacskákat", s a bokáig érő vízben felnőtt felügyelete nélkül is lehetett naphosszat lubickolni. Érthető, hogy a gyermekek paradicsomaként emlegették egykor ezt az üdülőövezetet. A 60-as évek elején még villanyvilágítás sem volt, és vizet is csak a Kápolna-téren található artézi kútból nyertek az itt nyaraló vendégek.

Ezekben az években megélénkült a vendégforgalom, s egy-egy szezonban 4-5 ezren üdültek Fonyódon. 1939-ben négyezer telektulajdonos, valamint 1400 villa és ház volt a községben, s 1500-1600 kiadásra alkalmas szoba várta a vendégeket. 1920 és 1944 között nyolcszáz új épület készült el, 1933-34-ben nagy hajók fogadására is alkalmassá tették a kikötőt. 1938-ban korszerűsítették a strandot, új kabinsort, vitorlás- és csónakkikötőt építettek. A budapest-nagykanizsai vasútvonalon hat megállója volt a fürdőhelynek. A szép, villaszerű bélatelepi állomást 1927-ben építették az őrház helyére. Kaposvárról hétvégeken több olcsó járat indult a Balatonra, melyek többsége később, a háború éveiben szünetelt. 1928-ban elkészült a kaposvár-balatonboglári közút, s a fonyódiak álma is, a bélatelepi magaspart alatt, a vasút melletti műút. Ekkor szakadt el véglegesen Lengyeltótitól a település és vált önálló községgé.

A második világháború éveiben számos fonyódi esett el a harcokban, a Donkanyarban 15-en lelték halálukat e kis településről. Az otthon maradottak lengyel és dél-erdélyi menekülteket fogadtak be, 1944-től pedig már 606 fővárosi gyerek is meghúzódott az üdülőkben. 1944. augusztus 10-én ünnepelték Bélatelep fennállásának 50. évfordulóját, s ez alkalomból márványtáblát helyeztek el az állomás falán. A német megszállást követően 19 fonyódi zsidót hurcoltak el. A szovjet csapatok 1944 december 4-én este vonultak be a nagyközségbe.

A háborút követő év legnagyobb gondja a szántóterület megművelése volt, ami már az új gazdákra várt. Kicsinek bizonyult a mezőgazdasági művelésre alkalmas terület, viszont nagyobb lehetőség mutatkozott a házhelyek juttatásárá. A településen 203 földnélküli nincstelen élt. Az aknamentesítés után, a nyáron már a halászok is munkához láttak, akiknek minden lehetőséget meg kellett ragadniuk a pénzszerzésre, hiszen a fürdőélet még két évig szünetelt, így onnan semmilyen bevételre nem.számíthattak. Tizenegy kiskereskedő volt ekkor Fonyódon, és két kisebb üzem működött. A közel háromezer lakosú településen megkezdődött a károk helyreállítása, korszerűsítették a bélatelepi vízművet, rendbehozták a strandokat és a partvédműveket, s 1949-ben megkezdődött a szervezett üdültetés. Az állam 14 villát "igénybe vett" a saját céljaira.

Ugyanebben az évben Lengyeltótiból Fonyódra költözött a bíróságon és a pénzügyőrségen kívül valamennyi járási hivatal. Járási székhely lett a község, s a lélekszám 300-350 fóvel növekedett. 1950-től jelentős munkaerő-felvevő a Balatonnagybereki ÁIlami Gazdaság, amely már első éve után hatvan állandó alkalmazottal dolgozott. A tsz megszervezésére 1952-ben került sor, de egy év múlva fel is oszlott, s csak 1959-ben alakult meg újra, igaz akkor négy nap alatt 252 család lépett be. A Magyar Tenger Mezőgazdasági Termelőszövetkezet tíz évig állt fenn, majd egyesült az ordacsehi Balaton Mgtsz-szel.

Az ötvenes évek közepén a számos üzlet és vendéglő mellett a házipari szövetkezet adott munkát a helybélieknek. 1957-ben kezdték meg a melegvíz utáni kutatást, melynek eredményeként szénsavas vizet találtak, s 1960-ban erre alapozva 6,1 millió forintért megépült a palackozó üzem. Ettől kezdve lett ismert Fonyódi néven az ásványvíz.

A hatvanas években egyébként jelentős fejlődés részese lehetett a település 3251 lakója. Elkészült Bélatelep közvilágítása, Fonyódliget vízhálózata és a fonyódi temető bővítése. Újjáépítették a sándortelepi strandot, amely hatalmas öltözőt kapott, Bélatelepen 86 fülkés kabinsor épült, szaporodtak a vízbekötések, a járdaépítések, művelődési házat létesítettek. Megtervezték 95 utca fásítását, 1963-ban egy új szálloda építésébe fogtak, s elkészült a Sirály szálló rekonstrukciója is. A változásokat jól illusztrálja egy adat: a mai Fonyód összes épületének 50 százaléka 1960-69 között épült. Az új építmények háromnegyed része nyaraló lett, tehát erősödött a település fürdő jellege. 1969 nyarán 41 400 vendégnapot töltöttek a nyaralók a fizető-vendéglátásban; s elő- és utószezonban 22-25 ezer fő volt a létszáma, a főszezonban ez megduplázódott.

Az említett időszakra esett az ipartelepítés is: a Tőzegkitermelő Vállalat 172 , az Építőipari Ktsz. 200 embernek adott munkát, a Kesztyűs Ktsz. 72 dolgozóval működött, de jelentős munkalehetőség adódott a kenyérgyárban, a szikvízüzemben, a finommechanikai részlegnél, a Dédásznál és a vízműnél is. A hetvenes években visszaesett az ipartelepítés üteme, ekkor jött létre az elektroncsőgyár, ahol rádió- és televíziócsövek belső szerkezetét készítették. 140 dolgozót alkalmaztak, az éves termelési érték 18 millió forint volt. Tíz év alatt 12 százalékkal nőtt a lakosság száma Fonyódon, miközben 17 százalékkal csökkent Balatonfenyvesen, ami az ottani gyér munkalehetőséggel magyarázható. A hetvenes évek derekától már csak olyan ipar megtelepedését tartották kívánatosnak, amely az idegenforgalmat, az üdültetést szolgálta.

1970. július elsején nagyközséggé nyilvánították Fonyódot, négy évvel később pedig megszűnt a járási székhely szerepe. A településnek magas szintű a kereskedelmi ellátottsága, a megyében első helyen állt az ezer lakosra jutó bolti alapterületben. Az évtized végén csupán Kaposvár előzte meg a kereskedelmi forgalomban. Több lakás épült, elkészült a 125 fős óvoda, s felújították Balatonfenyves és Imre-major óvodáit. A volt rendelóintézetet művelődési házzá alakították, elkészült a piac épülete, s befejeződött a bélatelepi strand rekonstrukciója. Hatalmas értékű társadalmi munkát végzett a lakosság, ilyen segítséggel támogatták például a sportstadion létesítését is. Elkészítették Fonyód, Balatonfenyves és Ordacsehi rendezési tervét is, melyeken azonban azóta az élet némileg igazított.

1982-ben ünnepelte Fonyód fennállásának 900 éves évfordulóját. Abban az évben olyan magas volt a gyermeklétszám, hogy a bölcsőde és az óvoda zsúfoltan működött 100 helyre 131 apróság jutott -, az általános iskolának közel nyolcszáz, a gimnáziumnak 415, a szakmunkásképzőnek 346 tanulója volt. Négy filmszínháza 81 ezer mozilátogatót fogadott abban az évben, könyvtárának pedig majdnem kétezer beiratkozott olvasója volt. A városi rangot 1989-ben kapta meg Fonyód. A rendszerváltást követően Balatonfenyves és Ordacsehi is létrehozta önálló önkormányzatát, majd 1992-ben teljesen kiváltak a városi közigazgatásból. Fonyód város címere jól jelképezi szoros kapcsolatát a Balatonnal, sőt az egykori harcos múltra, történelmi kötődéseire is utal. A kék alapú pajzsban egy kétárbócos dereglye látható, felül nyitott rostélyú aranysisak, melynek tetején kitárt szárnyú arany sas látható.

Forrás: www.fonyod.hu

lap tetejére »

english

Over the Hungarian conquest the Bõ clan settled on the territory on he County of Somogy, and the leader of the settlers was Koppány, who probably had a strong castle on the castle hill. After the revolt of Koppány, King St Stephen placed "besenyõ" and "berény" troops on the area defending Somogyvár and Fonyód (Fonó) castles. In 1082 a letter of Saint Ladislas mentions the village as "Funoldi". In 1232 the village belonged 10 the Abbey of Tihany.

A map from 1339 shows Lake Balaton smaller than it really was, two hundred years later another map indicates Fonyód, too - although as an island, but with a castle; probably its stronghold was inhabited at that time, too. Over the area of Fácánváros the remains of a church were found. Turkish occupied its castle in 1575 - it was razed to the ground by them. By 1580 nobody lived in the village. After the Turkish occupation Fonyód was only inhabited in the 19th century again. Over the Hungarian War of Independence Fonyód had only 108 permanent inhabitants - mostly peasants and fishermen. In the 1940s a port was built in the village. Shipping, land drainage, fishing and grape production meant new work-possibilities in the village and around, too. The construction of the railway contributed a great deal towards the development of the area, and grape production became even more popular after a teacher of oenology (wine-growing) moved to the neighbouring Balatonboglár. Besides wine-growing fishing was also significant in the region. Acres of the lake could be rented from the landowner Inkey family. The turn of the century meant the modernisation of fishing too: Balaton Fishing Corporation was founded and one of the nine company seats was in Fonyód. By the turn of the century Fonyód started to become a holiday resort - the Fonyód

Holidaymakers'Association was established in 1897 and next year many villas were built in the village. After the opening of the Kaposvár-Fonyód railway-line a fast development started: by 1911 one and a half thousand regular visitors came to Fonyód every year. Twenty hotels and many guesthouses provided for 2500 guests in the village and in the bathing establishments. Road network was built, as the village was situated on a rather big area. Fonyód was connected to the Balaton-area telephone network in 1905, the electrification of the village started in 1912-1913. Over World War I 128 villagers had to join the army, 27 have not returned from the fights. At that time holidaymakers stood away which meant less work possibilities in Fonyód. This tendency continued until the thirties, locals tried to earn their living in agriculture, as vineyards needed seasonal work force most of the time. In 1930 721 residents were businessmen, and 1617 people lived in the village. The flood of 1940 caused the regression of fishing. In the thirties visitors rediscovered Fonyód, 4-5 thousand of them spent their holidays here. In 1933-1934 the local port was reconstructed, so it was able to receive bigger ships from then on. In World War II many villagers were killed in the fights, those who remained in the village hosted Polish and Southern Transylvanian refugees. Following the German occupation 19 Jewish villagers were deported from Fonyód. After the war the near 3000 villagers started the renovation of the village, and the "centrally organised holidaymaking" started in 1949 - for which the state nationalised 14 villas. The search for thermo-water started in 1957 - as a result carbonates water was found, and the bottling in 1960. The Fonyód mineral water is a well-known brand now. Development had not stopped in the village of 3251 in the sixties: streetlights were finished for Bélatelep, one of the holiday areas, Fonyódliget's water pipes were constructed. Pavements were constructed, culture house was built and new swimming establishments, bathing boxes were prepared. Half of the buildings of today's Fonyód were built between 1960 and 1969. By 1970 Fonyód was declared "nagyközség" - "large village" constituting an administrative division (the last step before becoming a town) in Hungary. High quality services were provided in the village, and in that decade only the county town Kaposvár was better in business turnover in Somogy County. Many flats and a nursery was built, a stadium was constructed. Fonyód celebrated its 900th anniversary in 1982. In that year 131 children were at the nursery school, the primary school was attended by 500, the technical vocational secondary school by 346 students. The four cinemas received 81.000 guests, and the local library had almost 2.000 registered readers. The town title was awarded to Fonyód in 1989.

lap tetejére »

deutsch

Die Benennung der Stadt stammt aus dem ungarischen Wort: fon (auf Deutsch: spinnen), da sich die Einwohner mit dem Spinnen beschäftigten. Sie waren Dienstmägde des Vogts von Somogyvár.

Die Befunde der Ausgrabungen belegen, dass auf dem Gebiet der heutigen Stadt schon vor 17-18.000 Jahren der erste Urmensch erschien.Man machte zahlreiche Funde aus der Bronzezeit. Bei den Ausgrabungen in der Sándor Strasse im Jahre 1934 fand man neben Münzen aus dem 4 Jh. auch die Grundmauer einer Villa. Damit wurde bewiesen, dass Fonyód schon unter den Römern besiedelt wurde. Römische Legionäre ließen sich hier nieder und begannen damit, den Balaton zu regieren.

Aus der Völkerwanderungszeit wurden nur wenige Funde ausgegraben. Nach der Niederlage der ungarischen Truppen in Augsburg gehörte Fonyód zu Koppány (Bruder von Stefan I., des ersten ungarischen Königs). Unter der Herrschaft von Sankt László I. wurde 1082 die Siedlung in einer Urkunde als Funold erwähnt. Funold war damals in dem Besitz der Abtei von Pannonhalma. 1232 wurde das letzte Mal in dieser Weise über sie berichtet. Man vermutet, dass Béla IV. das Gebiet verschenkte. 1332 wurde sie als eine Kirchengemeinde genannt.

Ab dem 16. Jh. war die Gemeinde in dem Besitz der Familie Lengyel. Bálint Palonai Magyar - der Mann von Brigitta Lengyel - herrschte während der Türkenriege über Fonyód. Er war einer der berühmtesten und berüchtigsten Burgherren und Krieger siener Zeit. Die Türken konnten erst nach seinem Tod (1573) am 3.8.1575 die Burg erstürmen. Die Grundschule sowie die Plankenburg wurden nach ihm benannt.

Fonyód war während der Türkenherrschaft unbewohnt; erst um 1650 zogen einige katholische Kroaten und Türken aus dem Nachbarkomitat Zala hierher. Unter der Rákóczi-ära war Fonyód im Besitz zahlreicher adeligen Familien, u. a. die Familie Festetics, Esterházy, Batthyanya, Széchenyi, Zichy und Inkey. Zu dieser Zeit begann man, sich mit dem Weinbau zu beschäftigen. Neben dem Weinbau wurde die Fischerei sowie die Schiffahrt immer bedeutender. Der erste Hafen am Balaton wurde errichtet und die ersten Schiffe fuhren aus. In der Revolution und dem Freiheitskrieg 1848/49 kämpften auch viele Einwohner aus Fonyód mit. Nach einer damaligen Zählung verdoppelte sich in den 1850-er Jahren die Bevölkerungszahl. Man begann in dieser Zeit mit der Entsumpfung des Nagy-Berek und mit bem Bau der Eisenbahn. Der erste Zeit fuhr 1861 von Buda bis zum Adriatischen Meer hier durch.Zu dieser Zeit gab es eine Phylloxera-Epidemie, die fast alle Weinstöcke vernichtete. Viele der Weinbauern zogen infolgendessen weg. Die Fischerei tritt statt dem Weinbau in den Vordergrund, Fonyód wurde das Zentrum der Region.

Szaplonczay Manó, Hauptamtsarzt der Komitat Somogy, bekam einen Grundstück von Béla Zichy und begründete die Fonyóder Badegesellschaft. 10 Jahre später gab es schon 3 beliebte Badeorte in Fonyód, und zahlreiche Villen wurden von wohlhabenden ungarischen Familien errichtet, u. a. von der Familie Törley, die eine berühmte Sektkellerei besitzt. Die Bahnstrecke zwischen Fonyód und Kaposvár wurde 1896 dem Verkehr übergeben. Der neue Hafen wurde 1898 errichtet. Beide trugen zur Entwicklung der Badekultur am See bei. Einige Jahren später verfügte Fonyód über Leitungswasser. Antal Lányi überflog mit seinem Monoplan am 26.08.1911 den Balaton zwischen Fonyód und Badacsony. Neben dem Hafen befindet sich das Denkmal des Piloten.

Viele Minister und einflussreiche Beamte verbrachten ihren Urlaub hier und wirkten bei der Entwicklung der Siedlung mit. Es ist dem damaligen Verkehrsminister József Vass zu verdanken, dass Fonyód mit der Hauptstadt Budapest verkehrsmäßig gut zu erreichen ist. Mit der Hilfe von Ferenc Ripka, dem Oberbürgermeister von Budapest, gelang es, das Leitungswasser- und Stromnetz auszubauen. Die röm.-kath. Kirche wurde mit einer Spende von Ferenc Major errichtet. Zwischen 1938 und 1944 wurde in Fonyód auch die erste Schule gegründet. Zahlreiche Intellektuelle, Schriftsteller und Komponisten verbrachten dem Sommer hier, u. a. Lőrinc Szabó, István Fekete, János Kodolányi, Sándor Dallos (alles Schriftsteller), Jenő Huszka (Operettenkomponist), Pongrác Kacsóh (Komponist), Pál Szinyei Merse (Maler), György Bacsák (Polyhistor).

Während des II. Weltkrieges war Fonyód Kampfgebiet, was das Badeleben bedeutend zurückwarf. Von 1950 bis 1973 war Fonyód das Zentrum der Gemeinde. Während dieser Zeit wurden die Sportanlage und weitere Anlagen gebaut. Seit 1960 gibt es ein Gymnasium, wo ab 1981 jedes Jahr das sog. Helikon (Treffen zeitgenössischer Schriftsteller) veranstaltet wird. Ende der 80-er Jahre wurde das Gymnasium und die Grundschule nach den Entwürfen des Büro von dem berühmten Architekten Imre Makovecz erneuert. Am 1.3.1989 wurde Fonyód zu Stadt ernannt.

lap tetejére »

Fonyód

» magyar
» english
» deutsch
» képek
» városi honlap