logo2003. évi cserkésztábor – Sólyom őrs beszámolója


VII. 7-én fél hatkor gyülekeztünk a plébánián. Bepakoltuk a táborba való dolgokat a teherautóba, mint például: lajt, üst, szivacsok stb. Ezek után beálltunk oktatási négyszögbe. A tisztek néhány mondattal ismertették a tábor helyszínét, célját, feladatát, majd az őrsök elvonultak saját indulójukkal a buszhoz. Utolsó integetés a szülőknek, s járművünk máris robogott velünk Sopron felé. Fél tizenkettő körül érkeztünk meg az úti célunkhoz. Gyorsan lepakoltunk a teherautóról, majd elkezdtük építeni a közösségi és a tiszti sátrakat. Ezek után kaptunk egy kis pihenőt hogy mindenki megehesse a saját maga hozta ennivalóját. Amikor az ebéddel végeztünk, minden őrs nekilátott a saját sátra és körlete építésének. A nehéz munka meghozta gyümölcsét, mert estefelé már állt az összes sátor, és a legtöbb körül már ott díszelgett a szépen kiásott árok. Sípolás jelezte a vacsora kezdetét. Étkezés után maradt még egy-két óránk az építésre, mosdásra, mielőtt még Viktor elkezdte fújni a takarodót. Ám egyszer ennek is be kellett következnie, megszólalt a trombita hangja, és az egész tábor nyugovóra dőlt.

- Fotóalbum 1 -

- Fotóalbum 2 -

- Jelenléti ív -

logo2003.04.27-én Siófokra voltunk hivatalosak, a 466. Magyar tenger cserkészcsapat újoncainak fogadalomtételére

8-órára beszéltük meg a találkozót a Balatonkiliti Róm.kat. templomnál. Szemerkélő esőben érkeztünk a helyszínre, ahol szíves fogadtatásban részesültünk. Egy óra múlva megtel a templom a sok újonccal és hozzátartozóikkal. Öröm volt látni a sok (több mint 30!!!) jelöltet, akik csillogó szemmel bújtak bele az átlagosan legalább 3 számmal nagyobb cserkészingekbe :) Büszkén tették fel a nyakkendőt, és izgatottan ficeregve várták az ünnepség kezdetét. A kezdés előtt még elpróbálták a fel- és levonulást, majd bezsúfolótak a padsorokba.

2003.04.26-án este 6-órakor a Kilátódombon a csapat megtartja hagyományos Föld-napi szemétgyűjtő akcióját!

A gyüjtésre minden érdeklődőt hívunk és várunk (szemeteszsákról, gumikesztyűről gondoskodunk)!

szemet

1970-ben tartották meg eloször a Föld napját azzal a céllal, hogy a világ környezetvédoinek lelkiismeretét felébressze – most már nem csupán a szűkebben értelmezett természet, hanem az egész Föld veszélyeztetettsége iránt. A Föld napján való megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy az emberiség – és az egyes ember is – mérlegelje, hogy kíméletesen bánik-e környezetével, és mit tesz azért, hogy a természet és benne az ember egészségesebben éljen.

- Fotóalbum -

 

Bannerek

tesco

 

nea

Csapatunk programjainak megvalósítását a
Nemzeti Együttmüködési Alap támogatása
segíti.

esza logo

nca1