Az idei március 15-ei ünnepség a szokásokhoz híven az Országzászlónál került megrendezésre. A szokásokhoz az is hozzátartozik, hogy ismét lefelejtettek bennünket a városi meghívóról. Szerencsére ezt a hiányosságot már a polgármester Úr is szóvá tette egy városi illetékes felé.

A cserkész sokoldalú - főleg ha lány :)

Ennek apropóján gondoltuk úgy a lány őrsvezetőkkel, hogy mindenki számára érdekes lehet megtanulni egy igazi hagyományos magyar desszert, a rétes elkészítési módját - és ha már rétes, akkor nem a bolti kész lapokból, hanem ahogy a nagykönyvben meg van írva: kézzel gyúrva, majd nagy abroszon, papírvékonyra nyújtogatva és megtöltve.

Február 10-én a 2018-as év utolsó farsangi bálján voltunk, Budapesten a Szent Imre Gimnáziumban minden évben megrendezésre kerülő Cserkészbálon.

Az esemény maga este 6 órakor kezdődött, ilyenkor elmondják, hogy milyen programok vannak az épületben és van egy nyitótánc. Az idei téma a kék szín volt.

Sajnos mi csak 8 óra után értünk oda, mert találkoztunk más csapatból való cserkész barátokkal és együtt indultunk a Feneketlen-tónál álló, szép, sokat megélt épülethez.

Bannerek

tesco

 

nea

Csapatunk programjainak megvalósítását a
Nemzeti Együttmüködési Alap támogatása
segíti.

esza logo

nca1