IMG 3265 vagottSzombat délben elindultunk Kislakra a Kerekes család erdei területére. Mikor odaértünk már álltak a sátrak a fiúknak hála. Ezután lepakoltunk, majd átbeszéltük az az napi programot, illetve a hétvége menetét.

Még mielőtt belevágtunk volna a munkába, felelevenítettük tudásunkat a csomózás téren és tanultunk pár új csomót is. Majd megebédeltünk. Két csoportra oszlottunk és kezdődhetett is a munka. Az első építményünk a latrina volt. 3 óra ásás, kötözés után kész is lettünk a latrinával és a lavórtartóval is. Majd a következő építmény egy torony volt, ahol már gyorsabbak és hatékonyabbak voltunk. Majd be is sötétedett. Vacsorához tüzet raktunk és szalonnát, virslit sütöttünk. Ezután még sokáig beszélgettünk a tűznél, majd egyszer csak hangokat hallottunk a távolból. Lövöldözést hallottunk, majd körbejártunk zseblámpával a területen, de nem találtunk senkit, aki a zajt csapta volna. Egyszer csak hirtelen megpillantottunk két fekvő embert az erdő szélén. Elkezdtük kergetni őket, majd hosszas küzdelem után sikerült őket a tábortűzhöz csalogatni. Kiderült, hogy csak az idősebb cserkészeink voltak azok. Jól sikerült nagyon a riadó, hiszen senki sem számított rájuk. Ezután még maradtunk és beszélgettünk a tűznél, majd mindenki nyugovóra tért. Másnap reggel 8-kor keltünk és a reggelizés után lebontottuk a tegnapi nap folyamán felépített tornyot és betemettük a latrina árkát. Ezután összepakoltuk a cuccainkat és lebontottuk sátrainkat. Majd két turnusban elhagytuk a területet és hazamentünk. 

Berdán Eszter

 

- Fotóalbum -

- Jelenléti ív -

Légy résen!

Bannerek

nea

me

bethlen

nca1

      tesco