Február 10-én a 2018-as év utolsó farsangi bálján voltunk, Budapesten a Szent Imre Gimnáziumban minden évben megrendezésre kerülő Cserkészbálon.

Az esemény maga este 6 órakor kezdődött, ilyenkor elmondják, hogy milyen programok vannak az épületben és van egy nyitótánc. Az idei téma a kék szín volt.

Sajnos mi csak 8 óra után értünk oda, mert találkoztunk más csapatból való cserkész barátokkal és együtt indultunk a Feneketlen-tónál álló, szép, sokat megélt épülethez.

Hihetetlen milyen kicsi a világ, na meg a bál. Ahogy beléptünk és letettük a kabátokat, egyből ismerősökbe botlottunk. Mert mire is jó egy országos esemény, ha nem arra, hogy a rég látott VK-s társakkal találkozzunk? Kecskemétről jöttek a bálba, nagy volt az öröm. Legalább egy évben egyszer találkozunk, és jól kibeszéljük magunkat. Az ilyen meghitt beszélgetésekre jó a Limonádéház és a már jól megszokott Teaház, ami minden évben ugyanott várja a nyugalmat kereső cserkészeket egy kis élő zenével és sok fajta forró teával.

Idén sok újdonság volt a bálban. Bálhoz híven voltak különféle táncok, amiket nem csak nézni lehetett, hanem beszállni és elsajátítani a különböző népek táncainak lépéseit (latin, standard, német táncok). Ugyanúgy egy bálhoz tartozik bálkirálynő és bálkirály. Az este folyamán lehetett leadni a szavazatokat a jelöltekre, akik között szintén felismertünk pár ismerőst. ☺ Szintén újnak bizonyult a Cserkészbazár, ahol cserkész termékeket lehetett vásárolni óriási kedvezményekkel. Eddig ismeretlen Jazz clubot találtunk az egyik fordulóban és a közönségüket, akik puffokban hallgatták a zenészeket.

Azok, akik a nagy táncolás közben elfáradtak és egy kis nyugalomra volt szükségük megkereshették a Chill Zone-t, ahol matracok átalakítva szolgáltak ülő-, esetleg fekvőhelyként.

Szerintem kijelenthetem, hogy kiscsapatunk kedvence a Just Dance-Karaoke szoba volt. Különböző zenékre táncoltunk és énekeltünk. Fantasztikus látvány lehetett, egy osztályterembe összezsúfolódott ember tömeget nézni, akik egyszerre mozognak és vesznek levegőt. Nem ismertünk mindenkit, de a hangulat és az összehang megvolt mindenki között.

Éjféltől hajnali 4-ig tartott a disco, ami a Díszteremben kapott helyet. Nagyon jó DJ-t kaptunk, ha jól sejtem neki is volt cserkész kötöttsége. Mindenki bulizott és mindenki arcán látszott a boldogság és megkönnyebbülés, hogy kiszakadhattunk a komor, szürke téli hétköznapokból. Ez az a nap, amikor minden cserkész bulizik, ebben a pár órában senki nem gondol a szervezésre, hogy mi hogyan lesz megoldva táborban. Csak önfeledten szórakozunk. Mert nekünk is kijár a bulizás egy hosszú, program és szervezés teli év végén.

Írta: Varga Bori (Kavar őrs)

Légy résen!

Bannerek

nea

me

bethlen

nca1

      tesco