logoA Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma kedden adta át a Bethlen Gábor- és a Tamási Áron-díjat, illetve a Márton Áron-emlékérmet; a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében tartott ünnepségen Teleki Pál-emlékérmet is adományoztak.

A kuratórium döntése alapján az idén Bethlen Gábor-díjban részesült az Amerikai Egyesült Államokban élő Nagy Károly egyetemi tanár, az anyanyelvi konferencia "megálmodója", Zvonimír Mrkonjic horvát költő, műfordító és a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola. 

Tamási Áron-díjat az Olaszországban élő Lőrinczi László kapta. A költő, műfordító nem tudott jelen lenni az ünnepségen, ezért fia vette át az elismerést. Márton Áron-emlékéremben részesült az Ausztriában élő Wurst Erzsébet oktatásszervező, a Krakkói Nemzetközi Kulturális Központ, valamint a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége. 

A díjazottak munkásságát méltató laudátorok valamennyien hangsúlyozták, hogy a díjazottak sokat tettek a magyar kultúra hagyományainak ápolásáért. Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke köszöntő beszédében azt mondta: Bethlen Gábor "ma is példát nyújt a kor politikusainak, nemcsak belpolitikáját illetően, hanem külpolitikáját is". 

A díjátadó ünnepségen megemlékeztek Teleki Pál egykori miniszterelnök születésének 125. évfordulójáról. Ez alkalomból Teleki Pál-emlékérmet adományoztak - többek között - a Külföldi Magyar Cserkészszövetségnek, a Lengyel Nagykövetségnek, Kovács Miklós balatonboglári polgármesternek, Szőllősi Ferenc balatonboglári plébánosnak, Gyulay Endre szeged-csanádi megyéspüspöknek, Nemeskürty István volt millenniumi kormánybiztosnak, amiért támogatták a Teleki-szobor elkészítését és balatonboglári felállítását. 

A Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma emlékéremben részesítette az MTA-t is.  Az ünnepségen az alapítvány létrehozójára, Illyés Gyulára is  emlékeztek. 

MTI
- Fotóalbum -

Boglári Hírek 2004. december

TELEKI PÁL EMLÉKEZETÉRE

“ ...Szőllősi Ferenc plébános úr a Lengyel-Magyar Barátság Egyesület elnöke volt az, aki kimondta a végső érveket:” ez a lengyel-magyar barátság szimbolikus helye: itt működött a II. Világháború idején az egyetlen lengyel gimnázium, itt nyugszik Varga Béla, Teleki Pálnak a lengyelek mentésében is leghívebb embere, én pedig Teleki Pál cserkésze voltam, máig őrzöm, s adom tovább tanítását, szavait.”

Valóban köszönhetjük a cserkészeknek, akik őrzik és ápolják Teleki örökségét, anyagilag is nagyban segítették a szoborállítást, csakúgy mint a Lengyel Nagykövetség vezetőinek és munkatársaiknak, akik a lengyel állam képviselőjeként folyamatos erkölcsi és anyagi támogatói voltak közös ügyünknek, továbbá lengyel barátainknak Grzegorz Lubczik védnökünknek és a lengyel vállalkozók klubjának, meg az egykori boglarcsikoknak.

A Teleki Pál Emlékbizottság nem névleges, hanem tényleges tagjainak is jelentős szerepe volt abban, hogy Török Bálint C.E.T. ben megjelent írása szerint megtörtént a demokratikus fordulat óta eltelt tíz egynéhány év egyik legjelentősebb eseménye, Balatonbogláron helyére került Rieger Tibor nagyszerű alkotása.

Dr. Horváth János képviselő, az Emlékbizottság oszlopos tagja, a Parlament 2004. április 5-i ülésén szólalt fel a Teleki szoborral kapcsolatban: „ A zord elmúlt évszázad bizony beárnyékolja 2004 tavaszát, amikor a diktatúrák torzított tudatával vert nemzetet zsarolja egy maréknyi fanatikus. Budapest jelenlegi önkormányzata, sőt követve azt az ország kormánya, meghátrálva megváltoztatták álláspontjukat és döntéseiket. Teleki Pál szobrát kitiltották Budapestről, a fővárosból. Döbbenetes! Most a szabadság kipróbált és tántoríthatatlan patriótái, akik elvitték a szobrot Balatonboglárra, vajon mit gondolnak?

Ha bennünket, szoborállítókat kérdez, úgy vélem mindnyájan hálásak vagyunk Istennek és mindazoknak, akik segítették a „szoborügy” méltó lezárását. Teleki Pál születésének 125. évfordulóján, köszönetünk és elismerésünk jeleként tisztelettel és szeretettel adjuk át a Teleki Pál Emlékbizottság és a Bethlen Gábor Alapítvány nevében a művész által készített és adományozott Teleki Pál emlékérmeket a következőknek: Lengyel Nagykövetség, Külföldi Magyar Cserkészszövetség, Butty Ferenc és Magyaródy Szabolcs (Kanada ), Polish Business Club in Hungary, Grzegorz Lubczyk (Lengyelország), Dr. Kovács Miklós és Szőllősi Ferenc (Balatonboglár), Dr. Gyulay Endre szeged-csanádi megyéspüspök, Nemeskürty István. Hungarológiai munkásságáért kap Teleki Pál emlékérmet Shingo Minamizuka professzor (Japán), akinek tevékenységét Bíró Zoltán kurátorunk méltatja.”

*Részlet Bakos István köszöntőjéből. Elhangzott 2004. November 2-án, a Bethlen Gábor Alapítvány díjátadó ünnepségén a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében.