A balatonboglári képviselőtestület március 15-i rendkívüli ülésén elfogadta a Lengyel-Magyar Baráti Egyesület kérelmét, mely szerint Teleki Pál miniszterelnök, főcserkész szobrát városunkban állítsák fel.Köszönjük a gyors és kedvező döntés, mely lehetővé teszi, hogy igy adózzunk e kiváló politikus, a lengyel menekültek segítője és Magyarország Főcserkésze életműve elött.
TELEKI PÁL- ról, a tudós–államférfiról röviden:
Gróf Teleki Pál a híres erdélyi nemesi család katolikus ágának leszármazottja, nagyapja Teleki József a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának alapítója, apja Géza egyesületalapító történész és költő volt. Az 1879 november 1-én Budapesten született Pál a családban szívta magába a „Noblesse oblige” szemléletét, amely újabb és újabb társadalmi és nemzeti feladatok vállalására buzdította. A budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd 1897 és 1901 között a budapesti tudományegyetem jogi és államtudományi karának hallgatója. Ezzel párhuzamosan földrajzi és szociológia tanulmányokat is folytatott, sőt a magyaróvári Felsőbb Gazdasági Tanintézetben is tanult. Nyarait rendszeresen a családi birtokon Pribékfalván töltötte. 1903-ban szerzett államtudományi doktori oklevelet, s értekezését „Az elsődleges államkeletkezés kérdéséhez” címmel írta. Első írásait, recenzióit a Huszadik Század közölte. 1903-tól Lóczy Lajos mellett, dolgozott gyakornokként az egyetemi földrajzi intézetben, 1904-től szolgabíró volt Szatmárnémetiben. 1905 és 1910 között a román többségű nagysomkúti választókerület képviselője a Parlamentben. Választóival következetesen anyanyelvükön beszélt. Részt vett a darabontkormány elleni "nemzeti ellenállás"-ban. 1908-ban megnősült, a bánsági osztrák-német Bissingen–Nippenburg Johannát vette feleségül. Két gyermekük született (Mária, 1910; Géza, 1911)
1907-től a földrajztudomány felé fordult, Szudánban tett nagyobb utazást, majd a hat nyelven beszélő tudós térképészeti kutatásokat folytatott Európa nagy könyvtáraiban. Ennek eredményeként készült 1909-ben megjelent "Atlasz a japán szigetek cartographiájának történetéhez" című műve, amely a magyar és a nemzetközi tudományos életben híressé tette. 1909-től 1913-ig a Földrajzi Intézet igazgatója, 1913-ban a balkáni és kis-ázsiai kereskedelmi kapcsolatokat segítő Turáni Társaságelnöke, 1910-től 1923-ig Cholnoky Jenő elnök társaként a Magyar Földrajzi Társaság főtitkára volt. 1913-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, 1922-ben igazgatóvá, 1925-ben tiszteleti taggá választották. Az első magyar tudományos igényű világatlasz gróf Teleki Pál irányításával készült el. 1912-ben Cholnoky Jenővel Észak-Amerikában tett szakmai körutat. 1914-ben önkéntes főhadnagy, parancsőrtisztként Boszniában, majd az olasz fronton teljesített szolgálatot. Itt szerezte súlyos vesebaját, amely egész életét végigkísérte. 1915-ben Keszthelyen ismét képviselővé választották, a Parlamentben főként a szociálpolitika és a szociális egészségügy kérdései foglalkoztatták. 1917-18-ban az Országos Hadigondozó Hivatal elnöke volt. 1918 őszétől a békekonferenciára készült fel, egy munkacsoport élén elkészítette Magyarország községenkénti néprajzi térképét, a béketárgyalások szinte egyetlen hiteles Kárpát-medencei dokumentumát, a híres „carte rouge”-t. A Székely Nemzeti Tanácskülkapcsolatainak megteremtésében is részt vett, valamint a Területvédő Liga elnöki tisztségét is elfogadta. Svájcban tartózkodott a Tanácsköztársaság kikiáltása idején, majd Bécsben bekapcsolódott az Antibolsevista Comité munkájába. 1919. májusától augusztusig a szegedi ellenkormányok külügyminisztere, és július-augusztusban a második ellenkormány földművelésügyi minisztere is volt. A Béke-előkészítő Iroda tudományos osztályának vezetőjeként 1919 őszétől azoknak a térképeknek, tanulmányoknak és statisztikáknak irányította az elkészítését, amelyeket a magyar békedelegáció a párizsi béketárgyalásokra vitt, sajnos hiába. Gróf Apponyi Albert mellett a delegáció másik főmegbízottja gróf Teleki Pál volt. 1920. áprilisától külügyminiszteri tisztséget töltött be, 1920 július 19-én miniszterelnök lett. Rövidebb időszakokra betöltötte a külügyminiszteri és a nemzeti kisebbségek tárca nélküli minisztere tisztségét is. A kormányzat és az államhatalom megszilárdítását, az anarchikus állapotok felszámolását, a jogbiztonság és a normális közélet megteremtését tűzte ki célul. Feloszlatta a tiszti különítményeket, felfüggesztette az Ébredő Magyarok Egyesületének működését.
A sors kegyetlen fintora, hogy 1920-ban neki kellett elfogadtatnia a parlamenttel a trianoni békeszerződést. A megalázott, megcsonkított és szétesett országban ekkor nagy szükség volt Teleki nemzetféltő erélyére. 1921-ben fogadtatta el "az állami és társadalmi rend hatékonyabb védelméről" szóló 3. törvénycikket, amely nemcsak a kommunista pártot kényszerítette illegalitásba, de a szélsőjobboldal, és a volt különítményesek ellen is felhasználható volt. A kommün terrorja és az országvesztés miatti bűnbakkereső antiszemita közhangulatot - a felsőoktatásban a zsidó fiatalok számarányát is szabályozó – "numerus clausus" törvénnyel mérsékelte. A parasztságot a Nagyatádi Szabó István-féle földreform elfogadtatásával igyekezett megnyerni. 1921. márciusában, IV. Károly király (akinek boldoggá avatása folyamatban van) első visszatérési kísérleténél bizonytalan magatartást tanúsított, s elvesztette Horthy Miklós kormányzó bizalmát. Április 14-én beadta lemondását, majd a Menekültügyi Hivatal és a Társadalmi Egyesületek Szövetségének elnöke lett.
Életét ezután főként a magyar ifjúság nevelésének szentelte.1920-tól haláláig a báró Eötvös József Collégium kurátora volt, s 1921 közepétől vezette a gazdasági földrajzi tanszéket a budapesti Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán.1922-ben főcserkész, 1923-ban tiszteletbeli főcserkész lett, amelyet élete végéig kitartóan művelt. 1924-ben a Népszövetség által kiküldött 3 tagú iraki határmegállapító bizottság tagja volt. 1924-ben a Szociográfiai Intézetet, 1926-ban az Államtudományi Intézetet szervezte meg a revízió tudományos megalapozásának szolgálatára. 1927-ben közreműködött a Magyar Revíziós Liga megalakításában. 1926-ban a kormánypárt tagja lett, 1927-ben bekerült az akkor alakult felsőházba a közgazdaság-tudományi kar képviseletében. Vezető szerepe volt a tudománypolitikában és a tudományszervezésben, valamint az egyetemi ifjúság mozgalmainak összefogásában. Támogatta a falukutatókat, a Táj-és Népkutató Központ földreformot sürgető munkáit, később Kovács Imréék kiállítását a Károlyi Palotában. 1932-től az Országos Ösztöndíjtanács, 1936-37-ben az Országos Közoktatási Tanács, 1936-tól a külföldi Collegium Hungaricumok kuratóriumának elnöke, 1937-38-ban a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora volt. 1930-ban megkapta a Corvin-láncot, a kor legmagasabb tudományos-művészeti kitüntetését. Ő volt az európai gondolat, az európai együttműködés egyik hazai apostola, 1934-ben „Európáról és Magyarországról” címmel jelent meg könyve.
1938-ban a tokaji választókerületben kormánypárti programjával ismét országgyűlési képviselővé választották. 1938. májusában az Imrédy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere lett, főként a területi revízióval foglalkozott. 1938 augusztusában meghatározó szerepe volt a Magyarok Világszövetsége létrehozásában és programjának kialakításában. A német orientáció túlsúlya és a fasiszta típusú reformtörekvések miatt elfordult Imrédy politikájától, akinek bukása után, 1939. február 16-án, másodszor is elvállalta a miniszterelnökséget, mert bajban volt a „haza”. A szélsőjobboldal visszaszorítását tűzte ki célul, betiltotta a Nyilaskeresztes Pártot, ugyanakkor német nyomásra sajnos engedélyezte a Volksbund működését és elfogadtatta a második zsidótörvényt. Talán ez volt a feltétele annak, hogy a területi revízió külpolitikáját folytathassa, az ország függetlenségét és háborús konfliktusokból való távolmaradását biztosítsa. Kidolgozta a Kárpátaljai Ruszin Vajdaságautonómia- tervezetét. Szociálpolitikai intézkedéseivel sikerült megszilárdítania a belső rendet. 1939-ben visszacsatolták Kárpátalját, Magyarország csatlakozott az antikomintern paktumhoz és kilépett a Népszövetségből. 1939 őszén megtiltotta magyar területen a német csapatok átvonulását, a német-lengyel háború után pedig befogadta a lengyel menekülteket, köztük mintegy tízezer lengyel-zsidót is. Segítette a szovjetek által lerohant Finnország önvédelmi harcát is a Finnországi Magyar Légiófölállításával. 1940-ben a német hadsereg látványos sikerei és a második bécsi döntés Magyarországot a németek mellé kényszerítette. A területi revízió folytatása, Észak–Erdély visszacsatolása fejében át kellett engedni a magyar területeken a Romániába tartó német csapatokat, és októberben Magyarország csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez. A belpolitikában a szegény néprétegek fölemelését célzó Országos Nép- és Családvédelmi Alapról, valamint a földreformról készülő törvények, a visszatért régiók fejlesztése, etnikailag toleráns közigazgatásának kialakítása, a kolozsvári magyar Tudományegyetem felszerelése és újraindítása foglalkoztatta, miközben mutatkoztak a német befolyás, a jobbratolódás egyértelmű jelei is: szabadon engedték Szálasi Ferencet, a Volksbundot a hazai németség kizárólagos szervezetének ismerték el, egy újabb, szigorúbb zsidótörvény kidolgozását kezdték meg. Külön gazdasági egyezményt kötött a kormány Németországgal az oda irányuló élelmiszer- és takarmányexport növeléséről. Külpolitikailag már csak Jugoszlávia felé nyílt szabad mozgástér, ezért Teleki 1940. decemberében jugoszláv-magyar "örök barátsági szerződés"-t kötött.
Amikor 1941. márciusában Hitler elhatározta Jugoszlávia lerohanását, kérte Magyarország részvételét a támadásban. Teleki nem vállalta a szerződésszegést.
Máig tisztázatlan körülmények között 1941. április 3-án halt meg. A hivatalos verzió öngyilkosságnak állította be a történteket, közeli ismerősei, hozzátartózói és inasa szerint azonban Hitler parancsára meggyilkolták.
Halála figyelmeztette és felrázta a magyar és a nemzetközi közvéleményt, átmenetileg megakadályozta az angolok hadüzenetét: Churchill is fejet hajtott Teleki nemzetét óvó vértanúsága előtt.
Szőllősi Ferenc csapatparancsnok avatási zárszava:
Kedves Ünneplő Vendégeink!
Engedjék meg, hogy csak így szólítsam meg Mindnyájukat, mert nem szeretném, ha a névszerinti megszólíással bárki is kimaradna a köszöntésemből.
Lehetnek az országok, városok életében hétköznapok, melyeknek dátumát nyugodt lélekkel piros betükkel írhatnánk.
Ilyen nap Balatonboglár kis város számára az a mai ünnepünk: Teleki Pál szobrának felavatása.
Nagyon szép megemlékező beszédek hangzottak el e helyről. Nekem osztályrészül mindezekért szóló köszönet jutott.
Először is megköszönöm Istennek, hogy úgy irányította az ország szívét, hogy Balatonboglár városa lehetett nyertese e mai ünnepnek.
Megköszönöm a Teleki Pál Emlékbizottság Vezetőségének, hogy boglárt részesítette e megtiszteltetésben.
Megköszönöm lengyel testvéreimnek, hogy Varga Béla iránti tiszteletük megnyilvánulásaként, nem csak anyagiakkal segítették az őket segítő Teleki Pál szobrának megvalósítását, hanem mai jelenlétükkel még jobban kifejezték városunk iránti szeretetüket, mely város sokuknak menedéket adott a háború szörnyű éveiben.
Köszönetet mondok mindazoknak, akik anyagi segítségükkel lehetővé tették e szobor elkészítését.
Köszönetet mondok Városunk Önkormányzatának, élükön a Polgármester Úrral, hogy megértő szívvel álltak melléje kérésünknek, hogy e szobor íme városunk dísze lehessen.
Megköszönöm városunknak nagy anyagi áldozatát, hogy amit megszavaztak, az meg is valósulhasson.
Nagy köszönetet mondok a Városgazdálkodás kertészeti Vezetőségének és minden, de minden dolgozójának, kik megfeszített munkájukkal, ilyen csodálatosan gyönyörködtető terepet varázsoltak e szép szobor köré.
Külön ki kell emelnem a Városi Tűzoltóság Vezetőségének, dolgozóinak, éjjel-nappal állandó segítőkész munkáját. Hiszen, bár sokszor erre jártunk, ők mindíg segítőkészen itt voltak e napaoban.
Végül szeretettel megköszönöm Dr. Gyulai Endre Szeged-Csanádi megyéspüspök Úrnak jóságát, akinek telefonon érkezett szavai most is fülembe csengenek: "légy nyugodt, lesz püspököd is, lesz szobrod is." Köszönöm, hogy imájával áldását adta e csodálatos műalkotásra: Teleki Pál szobrára.