Ezen a szombaton Geiszt Matyi szervezésében, város ismereti portya keretében megemlékeztünk az 1848-as forradalom mártír tábornokainak kivégzésük évfordulójáról. Három helyszínen, három őrs küzdött meg az osztrák elnyomókkal. A Vár-dombon, a Gömb- kilátó környékén számháború keretében, a túlerőben lévő szabadságharcosok kegyelmet nem ismerve meggyőző csapást mértek a császáriakra.

A Vörös- kápolnánál a szőlő tolvajt kellett elkapni és megbüntetni az önkéntes tulajdonosoknak. A harmadik helyszínen - Gazdaság parkjában - az őrsök könyörtelenül lenyilazták a céltáblául szolgáló osztrák katonát. Végezetül kivonultunk a Zsidó temetőbe és Lövényi Izidor 1848-as hadnagy síremlékénél megemlékeztünk a szabadságharc hőseiről. A Cserkészinduló eléneklése után, Mészáros Anna felolvasott egy érdekes újságcikket, amelyben megismertük az aradi áldozatok holtesteinek kevésbé ismert sorsát, majd a Himnusszal zártuk a szombati csapat összejövetelt. Bár az időjárás a kegyeibe fogadott ezen a napon, nagyon kevesen jelentek meg ezen a megmozdulásunkon. Ennek az okát nem ismerem, lehetett a szüreti időszakra, a kislaki tök lámpás versenyre fogni, de legfőképpen a vezetők nemtörődömségére, mivel nem mozgósították az őrsök tagjait. A jelenléti ív szerint 27-en voltunk, szemben az előző szombat Csapatportyájával, ahol 43-an jelentek meg. 

JM!

PS