logoA tavalyi sikeres tagtoborzón felbuzdulva, idén még nagyobb lelkesedéssel kezdtük meg a csapat bővítését. Már augusztus 20-án kikerültek a katolikus templomok ajtajára a plakátjaink és Várnai László Atya minden szentmisén hirdette nyílt napunk időpontját. Ugyan ezen a napon megkerestük Zsíros András evangélikus lelkész urat és hasonló segítségre kértük fel.

Tanévnyitón, Geiszt Mátyás hívta fel az egész iskola tanulóinak figyelmét a cserkészcsapat munkájára és invitálta a gyerekeket a cserkészet megismerésére. Az iskolai faliújságokon elhelyeztük plakátjainkat és néhány osztálynak, valamint az összes alsó tagozatos gyerekeknek személyes találkozás alkalmával beszéltem a nyílt napunkról. Tehát minden adott volt egy sikeres tagtoborzásra. 
A toborzó napján nem a legoptimistább időjárás fogadta a előkészítést felvállaló kis csapatot, sötét fellegek borították az eget, szemetelt az eső. Ezért úgy döntöttünk, hogy nem állítunk fel egy tábori őrsi körlet, hanem csak a főzőpavilont rakjuk össze. Tábori építményekből csak az asztal, a zászló és a tűz valósult meg. A kerítésre kikerült a csapat monilója és vártuk az érdeklődőket. A jelenléti ívek tanúsága szerint 29 cserkész és 9 jelölt kapcsolódott be az Oláh Dániel jelölteket majdan vezető őv. programjaiba. A gyülekezés időszakában a fiúk métáztak Orbán Zoltán st. és Geiszt Mátyás őv. vezetésével, a lányok pedig gyöngyöztek és makraméztak Soós Bianka és Mészáros Anna őv-k segítségével. Fél 11-kor közös imával kezdődött meg az érdemi munka. Először csapatjátékokkal szórakoztattuk magunkat, majd kötélhúzás következett, de háromszori szakadást követően ezt feladtuk. Fakultatív programok következtek: videón a nyári nagytábor forgott, a projektorron képek pörögtek, pattogott a labda a csocsóasztalon és csattogtak a billentyűzetek a számítógép teremben. Közben elkészült a tábori tea és délig mind el is fogyott. A programok zárásaként, akit érdekelt íjazhatott. Dél körül kezdtek elszivárogni a gyerekek, csak a legelszántabbak tartottak ki. Minden esetre a megkérdezett érdeklődök mindegyike, azt mondta, hogy találkozunk a jövő heti őszi portyán. Csak reménykedni merünk, hogy így is lesz és talán egy barátot is beszerveznek a cserészetnek. 

JM!

PS.

- Fotóalbum -

Légy résen!

Bannerek

nea

me

bethlen

nca1

      tesco