logo1848 március - a szabadság tavasza

1848. március 15. a magyar történelem egyik legjelentősebb dátuma. Ehhez a naphoz kapcsolódik az ország átlépése a feudális társadalmi rendből a polgári társadalmi rendbe, s szimbolikus értelemben a magyar nép nagy tömegeinek a jobbágyi kötöttségekből való felszabadulása, illetve a magyar állam szuverenitásának visszanyerése. 
A tizenkét pont fejlécén olvasható kérdésre: "Mit kíván a magyar nemzet?" - a márciusi ifjak első válasza ez volt: "Legyen béke, szabadság és egyetértés!". 1848 szereplői abban reménykedtek, hogy ha vér nélküli, "törvényes" forradalommal lépnek át a feudális rendszerből a polgári rendszerbe, Magyarország a béke, szabadság és egyetértés hazájává lehet. Rövidesen azonban az egész társadalomnak tudomásul kellett vennie: A béke ideje elmúlt, a szabadságot meg is kell védeni, s ehhez egyetértésre van szükség.
Március 15. a fiatalság, szimbolikus értelemben a saját sorsát kormányozni képes, nagykorúvá váló társadalom ünnepe. A márciusi fiatalok többsége nem volt harminc éves, egy részük pedig, pld. Vasvári Pál, életkora miatt nem rendelkezett sem aktív, sem passzív választójoggal. 
Március 15. pesti forradalma annak példája volt, hogy Magyarországon megváltozott a politikacsinálás módja. A forradalom vezetői nem a hagyományos rendi politikai elitből kerültek ki, hanem többségükben fiatal, húszas éveikben járó fiatalok voltak. Olyan fiatalok, akiket egyszerre jellemzett az elkötelezett hazafiság és az európai látókör. Megmutatták, hogy a magyar társadalom képes és kész saját sorsának irányítására. Nem véletlen, hogy ez a nap, s nem április 11., a törvények szentesítésének napja vált a forradalom emlékünnepévé 1849-ben, az ezt követő elnyomatás éveiben is.
 
Pest forradalma nem zárult le 1848. március 15-én este, hanem lényegében 1848. április elejéig tartott. Valahányszor a Bécsben tárgyaló nemesi politikusok olyan akadályba ütköztek, amelyen tárgyalási készségük és felkészültségük nem tudta átsegíteni őket, a pesti radikálisok újabb és újabb tömegmegmozdulásokkal, tüntetésekkel adták a birodalmi kormányzat tudtára, hogy az ország a Bécsben tárgyaló követek mögött áll. 
Maguk A márciusi ifjak tudták mikor kell cselekedni, de azt is tudták, mikor kell visszatérni a munkás hétköznapokba. A forradalom győzelme után újságíróként, tisztviselőként, diplomataként vagy honvédként szolgálták haza és haladás ügyét, s ha kellett, életüket áldozták érte a harcmezőn, mint Petőfi vagy Vasvári.
Március 15. - az addig és azóta is szinte párját ritkító nemzeti egység miatt - máig is a magyar társadalom pozitív élménye. Nem a konfrontáció, hanem a béke, nem az alattvalói lét, hanem a szabadság, nem a késhegyig menő viták, hanem az egyetértés ünnepe. Március 15-én a magyar politikai elit különböző meggyőződésű és érdekű csoportjai tudtak együtt-működni, radikális értelmiségiek és liberális nemesek, polgárok Pesten, ellenzéki és középutas liberálisok, valamint konzervatívok Pozsonyban. Így kerülhetett - ha csak rövid időre is - egy táborba a dúsgazdag arisztokrata Esterházy Pál herceg és a paraszti származású Táncsics Mihály; vagy a reformkorban, - néha a személyeskedéstől sem mentes - vitát folytató Széchenyi és Kossuth. 
 
1848-49-ből az ország meghatározó tapasztalata nem csak a fegyveres harc és a katonai vereség, hanem a jobbágyfelszabadítás és a polgári jogegyenlőség megteremtése voltak. Ugyanakkor 1848-49 hagyománya nem csupán nemzeti jellegű, hanem az európai népek demokratikus, az egyenjogúságon alapuló együttműködésének hagyománya is. Mert éppen e forradalmak kapcsán vetődött fel először az a gondolat, hogy a közös célok érdekében a nemzeti szuverenitásokat korlátozni kell. 
A Habsburg-birodalom Európa egyik legrégibb, ugyanakkor legkevésbé egységes államalakulata volt. Uralkodói hosszú időn át a Német-római Császárság (a Német Nemzet Szent Római Birodalma) császárai voltak, egészen addig, amíg Napóleon 1806-ban ki nem tessékelte őket onnan. Magán a Habsburg-birodalmon belül legnagyobb presztízsű címük a magyar és a cseh királyi cím volt. (1792-ben I. Ferenc még mint Magyar- és Csehország királya üzent hadat a forradalmi Franciaországnak.) I. Ferenc még Napóleon császárrá koronázása után, 1804-ben hozta létre a sokszínű és kiterjedt birodalomból az Osztrák Császárságot, amely így diplomáciai szempontból mintegy "felszívta" az addig önálló országokat és tartományokat, köztük a Magyar Királyságot is. 1848-ban a Habsburg-birodalom része volt a különböző osztrák tartományokon (Alsó- és Felső-Ausztria, Stájerország, Tirol, Salzburg, Vorarlberg, Illíria [Karintia, Krajna és Isztria]) kívül Csehország, Morvaország és Szilézia, a Lengyelország felosztásakor megszerzett Galícia (benne Bukovina), Dalmácia, Itáliában a Lombard-Velencei Királyság, a Magyar Királyság (benne Horvátország és Szlavónia), a külön kormányzott Erdélyi Nagyfejedelemség, valamint a közvetlenül Bécsből irányított Katonai Határőrvidék.
 
A Habsburg-birodalom itáliai tartományai a Pápai Állammal, a Modenai, a Pármai Hercegséggel, a Piemonti-Szárd Királysággal, valamint a semleges Svájccal voltak határosak. Nyugaton és észak-nyugatonBajorország, Szászország és Poroszország, északkeleten az Orosz Birodalom, keleten a Török Birodalomhoz tartozó Moldva, délkeleten a szintén ide tartozó Havasalföld (Oláhország), délen a félfüggetlen Szerbia és a török fennhatóság alatti Bosznia határolták. A Habsburg-birodalom nemzetei között ott találjuk a németeket, magyarokat, olaszokat, lengyeleket, cseheket, ukránokat, románokat, szerbeket, horvátokat, szlovákokat, szlovéneket, de éltek itt zsidók, örmények, görögök és más, kisebb nemzetek fiai is. 
Magyarország 1848-ban a Habsburg-birodalom önálló részét képezte. Az osztrák császár egy személyben magyar király is volt, trónra lépésekor meg kellett esküdnie a magyar törvények tiszteletben tartására. A magyar korona országai alkották a Habsburg-birodalom felét. A magyar korona országai közé a szűkebb értelemben vett Magyarország, Erdély, Horvátország és Szlavónia tartoztak. Önálló igazgatás alatt állott a Katonai Határőrvidék, amelynek ezredei az ország déli határszélein helyezkedtek el, ezeket közvetlenül Bécsből irányították. 
Az ország közigazgatási szempontból megyékre és ezektől független szabad vagy kiváltságolt kerületekre oszlott. A megyék területén található szabad királyi városok függetlenek voltak a megyéktől. Az országban politikai jogokkal csak a nemesség és a szabad királyi városok polgársága rendelkezett. 
 
A törvényhozás két táblából (kamarából) állt: az alsó- és a felsőtáblából. Az alsótáblán a megyék és a városok követei foglaltak helyet. Minden megye két-két követet küldött, ezek ketten rendelkeztek egy-egy szavazattal. A városok szintén két-két követtel képviseltették magukat, de a városi követek összesen egy szavazattal rendelkeztek. A felsőtáblán a bárók, grófok, érsekek, püspökök, az ország főméltóságai vehettek részt. 
Erdély saját, egykamarás országgyűléssel rendelkezett. Ezen a főtisztviselők, a királyi meghívólevéllel rendelkező regalisták, valamint három nemzet (magyarok, székelyek, szászok) és a Partium követei vettek részt.
Horvátországnak szintén saját rendi gyűlése (Sabor) volt, amely három követet küldött a magyar országgyűlésre. Magyarországon a közigazgatás ügyeit a Helytartótanács, a pénzügyi igazgatást a Magyar Kamara, az uralkodóház és a birodalmi kormányszervek közötti kapcsolattartást a Bécsi Magyar Udvari Kancellária intézte. Ezek elvileg független kormányszékek voltak, gyakorlatilag azonban a Magyarországra vonatkozó legfontosabb döntések a Habsburg-birodalom központi kormányszerveinél születtek. 
Magyarország kicsiben leképezte a Habsburg-birodalmat. Lakosságának a XIX. század közepén csak kisebbik részét alkotta a magyar nyelvű népesség. Az országnak Erdéllyel és a katonai határőrvidékkel együtt mintegy tízmillió lakosa volt, s ebből csak négymillió volt a magyar.
 
A déli határon, a Magyarországgal társországi viszonyban lévő Horvátországban a horvátok, a katonai határőrvidéken horvátok és szerbek éltek. A Királyhágón inneni magyar területeken is mintegy másfél millió román élt. A Felvidék északi megyéiben a szlovák lakosság alkotott többséget. A városi lakosság jelentős része német anyanyelvű volt. Közülük területi önkormányzattal bírtak az erdélyi Királyföldön a szászok. A szabad királyi és a mezővárosokban egyre nőtt a beköltöző zsidó lakosság aránya.
E nemzetiségek közül egyedül a horvátnak volt saját nemessége és parasztsága. A román lakosság többsége jobbágyi sorban élt. A román nemesek ugyanúgy magyar nemesnek tartották magukat, mint magyar társaik. A szerbek többsége szabad paraszt vagy határőr volt, s igen nagy számú kereskedő is volt közöttük. A felvidéki szlovák lakosság többsége szintén jobbágyként dolgozott. A német és zsidó lakosság jelentős része városlakó volt. 
1848 elején egyre érzékelhetőbbé vált a Habsburg-birodalom külpolitikai helyzetének megrendülése. Januárban Palermóban, majd Nápolyban tört ki forradalom, ezt követték a milánói nyugtalanságok, majd a február 22-24-i párizsi forradalom. Ugyanakkor a Pozsonyban ülésező magyar rendi országgyűlés munkája megakadt. Hiába volt az alsótáblán a reformellenzék többségben, a felsőtábla konzervatív többsége megakadályozta az érdemi reformjavaslatok továbbítását.
 
A holtpontról a párizsi forradalom híre mozdította ki a magyar politikát. Kossuth Lajos1848. március 3-i felirati beszédében a sorok közé rejtve alkotmányos átalakítást követelt a birodalom egész területén. Kossuth német nyelvre azonnal lefordított és Bécsben kinyomtatott beszéde olyan erjedést indított meg a császárvárosban, amely egyik oka volt a március 13-i bécsi forradalom kitörésének. Ez a forradalom tette lehetetlenné az erőszakos fellépést a magyar reformellenzékkel szemben, s ennek híre inspirálta a március 15-i pesti forradalmat. 
A magyar politikának Pozsony mellett ugyanis volt egy másik központja is: az ország fővárosa, Pest-Buda. Itt tömörült a nemesi és polgári értelmiség elitje; azok a költők, írók, publicisták, színészek, festők, akik munkásságukkal előmozdították a polgári átalakulás eszményeit. E fiatal értelmiség egyik jelentős, radikális csoportja, a Pillwax kávéházban tartotta összejöveteleit. Egy részük tagja volt a liberális ellenzék egyesült szervezetének, az Ellenzéki Körnek is. Közülük került ki Irinyi József, aki 1848. március 11-én megfogalmazta azokat a rövid, dobpergésszerű pontokat, amelyek Kossuth március 3-i beszédének szellemében, attól némileg eltérő hangsúlyokkal, a polgári átalakulás következetes keresztülvitelét követelték. A Pillwax ifjai szerették volna e Tizenkét pontot több ezer pesti polgár aláírásával eljuttatni Pozsonyba, s így támogatni a reformellenzék országgyűlési küzdelmét. Ezért március 19-ére, a József-napi országos vásár napján, francia mintára a Rákos mezején nagygyűlést és bankettet akartak szervezni, aláírásgyűjtéssel. Az Ellenzéki Kör vezetői gondosan előkészített országos akciót akartak mgvalósítani.
 
A bécsi forradalom hírére azonban a Pillwax ifjai úgy döntöttek, hogy maguk cselekszenek. Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Vidacs János, Sükey Károly, Bulyovszky Gyula, Vajda János, Jókai Mór elhatározták, hogy másnap érvényt szereznek a Tizenkét pont közül az elsőnek, a sajtószabadság követelésének, s cenzori engedély nélkül kinyomtatják a Tizenkét pontot és Petőfi lelkesítő költeményét, a Nemzeti dalt. 
Másnap, március 15-én reggel Petőfi és társai a szemerkélő esőben elindultak a Pillwaxból az egyetemre. Az ottani ifjúság csatlakozása után mintegy ezren folytatták útjukat a Hatvani utcába, Landerer Lajos és Heckenast Gusztáv nyomdájához. Itt Irinyi a nép nevében lefoglalta a sajtót, s a nyomdászok megkezdték a Tizenkét pont és a Nemzeti dalt. A nyomda előtt összegyűlt sokaság boldogan kapkodta szét a több ezer, még nedves példányt. Délután háromkor a Nemzeti Múzeumnál nagygyűlést tartottak, majd a tízezres tömeg a Pest városi tanácshoz vonult, s rábírta a tanács tagjait is a Tizenkét pont követeléseihez történő csatlakozásra. Forradalmi választmány alakult, majd a tömeg megindult Budára, hogy a végrehajtó hatalom legfontosabb kormányszékével is elfogadtassa követeléseit, s kiszabadítsa börtönéből a jobbágyfelszabadítás egyik legkövetkezetesebb szószólóját, Táncsics Mihályt. A délután folyamán elterjedt hírek ellenére, a Helytartótanács nem mert katonai erőszakot alkalmazni, hanem elfogadta a Tizenkét pontot, Táncsicsot szabadon bocsátotta, s eltörölte a cenzúrát. 
Pest forradalma - ellentétben Párizséval és Bécsével - vértelen forradalom volt, azonban még kevés lett volna az átalakulás keresztülviteléhez. Az eredmények rendszerré formálásához a Bécsbe utazó országgyűlési küldöttség sikerére volt szükség. 
 
A küldöttség legfontosabb célja az volt, hogy az uralkodó nevezze ki teljhatalmú helytartóvá István nádort és miniszterelnökké gróf Batthyány Lajost; illetve, hogy tegyen ígéretet az országgyűlésen alkotandó törvénycikkek szentesítésére. A március 17-én kiadott királyi leirat azonban csak István nádor kinevezését tartalmazta, Batthyányét nem, s felszólította a nádort a felelős minisztérium hatásköréről szóló törvénycikk felterjesztésére. Kossuth és Batthyány azonban rávették a nádort, hogy teljhatalmával élve, nevezze ki Batthyányt miniszterelnökké, s István még azt is elérte, hogy a király jóváhagyja e lépését. Az országgyűlési küldöttség bécsi útjának sikerét a pesti forradalomról érkező hírek is elősegítették. 
Az ország forradalma azonban nem korlátozódott erre a két városra. Mint amikor a vízbe követ hajítanak, s az általa keltett hullám egyre nagyobb átmérőjű köröket rajzol a víz tetejére, olyan módon terjedt az országban a pesti és pozsonyi események híre. Március 16-án Győr, 17-én Pápa, Székesfehérvár és Eger, 18-án Temesvár, Nagybecskerek, Pécs, Debrecen, Arad volt lelkes hangulatú népgyűlések színhelye. A pesti forradalom sikerét nem csak a magyar, hanem a nemzetiségi lakosság is örömmel fogadta. 
 
Március 13. 
Forradalom tör ki Bécsben. 
 
Március 14. 
Este 9 óra tájban megérkezik Pestre a bécsi forradalom híre. Petőfi és társai elhatározzák, hogy másnap cselekedni fognak, s kivívják a sajtószabadságot.
 
Március 15. 
Reggel 6 óra tájban Petőfi a Pilvax kávéházba megy, útközben Vasvári Pállal találkozik, akit arra kér, hogy menjen Jókai Mórhoz, s ott várják meg őt. A Pilvaxban csak néhány fiatalembert talál, köztük Bulyovszky Gyulát, akit meghív Jókaihoz, majd hazatér. 
Reggel fél 7 tájban Jókai lakásán Petőfi előadja társainak azon tervét, hogy aznap ki kell vívniuk a sajtószabadságot, amibe a többiek beleegyeznek. Jókai és Bulyovszky egy a Tizenkét pont alapján kiálltványt írnak, majd visszatérnek a Pilvaxba.
 
A Pilvaxban Petőfi elszavalja a Nemzeti dalt, Jókai felolvassa a kiáltványt, majd elhatározzák, hogy csatlakozásra szólítják fel az egyetemi ifjúságot. Reggel 8 órakor Sükey Károly Pest városában kiszegezi a Tizenkét pont kéziratos példányait, amelyeket a polgárság érdeklődve olvas. Egy rendőrkém megpróbálja elvitetni Sükeyt, de ezt a tömeg megakadályozza. 
A szakadó esőben reggel 9 óra tájban a Pilvaxból elinduló csapat először az orvoskart keresi fel, ahol Jókai felolvassa a kiálltványt, Petőfi pedig elszavalja a Nemzeti dalt. Innen a mérnökkarra, majd a jogi karra vonulnak, ahol egy professzor megpróbálja megakadályozni őket, de Vasvári Pál felszólítására a diákok kitódulnak a tantermekből, s a tanár a sokaság zajában nem jut szóhoz, s kénytelen elkotródni. Jókai ismét felolvassa a kiálltványt, Petőfi pedig elszavalja a Nemzeti dalt. Valaki azt javasolja, hogy menjenek a cenzorhoz, s írassák vele alá a Nemzeti dalt és a kiáltványt, mire Petőfi kijelenti: "Cenzorhoz nem megyünk; nem ismerünk többé semmi cenzort, el egyenesen a nyomdába." 
 
Fél 11 tájban a több száz főnyi tömeg, élén a márciusi ifjakkal, a Hatvani utcában lévő Landerer és Heckenast nyomdát keresi fel. Petőfi, Jókai, Vasvári és Vidacs János előadják követelésüket Landerer Lajosnak, Vidacs János a nép nevében lefoglal egy sajtót, s a nyomdászok elkezdik nyomni a 12 pontot. A Nemzeti dalt Petőfi - miután nincs nála a káézirat - fejből írja le, majd Vasvári versszakonként viszi oda a nyomdászoknak. Ezalatt Egressy Gábor, Degré Alajos, Irinyi József, Irányi Dániel, Vasvári Pál, Vidacs János, Bulyovszky Gyula és Jókai Mór, egy Hermann Rosenfeld nevű orvostanhallgató, később Petőfi lelkesítő beszédeket tartanak, Petőfi elszavalja a Nemzeti dalt. 
Fél 12 körül elkészülnek az első nyomtatványok, az elsőket Irínyi József hozza ki. A Tizenkét pont és a Nemzeti dal kinyomtatott példányaiból több ezret osztanak szét a sokaság között. (A Tizenkét pontot németül is kinyomtatják.) 
A délelőtt folyamán mind a Pest, mind a Buda városi tanács, mind a Helytartótanács ülésezik. A Helytartótanács felszólítja Pest és Buda város, valamint Pest megye hatóságát, hogy tegyenek meg mindent a "csoportozások által könnyen veszélyeztethető közbátorság" fenntartása érdekében. Déltájban a nyomda előtt összegyűlt tömeg küldöttséget küld Bajza Józsefhez, a Nemzeti Színház igazgatójához, hogy aznap este a színház a Bánk bán-t tűzze műsorára. Bajza erre ígéretet is tesz. 
Délután fél 1 tájban a nyomda előtt összegyűlteknek nagygyűlést hirdetnek délután 3 órára a Nemzeti Múzeum elé. Délután 2 órakor a Nemzeti Múzeum előtt mintegy tízezren gyűlnek össze, ahol ismét több ezer példányban osztják szét aTizenkét pontot és Nemzeti dalt. 
 
A gyűlésen az első szónoklatot Vasvári Pál tartja, majd Irínyi József magyarázza a Tizenkét pont jelentőségét. Irányi Dániel azt indítványozza, hogy a tömeg a pesti Városházához vonuljon, s bírja rá a városi tanácsot a Tizenkét pont elfogadására. A javaslatot a tömeg közfelkiáltással elfogadja, majd választmányt (Petőfi, Jókai, Vasvári, Irinyi, Irányi, Egressy Gábor) választanak a városi tanáccsal folytatandó tárgyalásokra. 
Délután 3 órakor összeül Pest város közgyűlése, s Szepessy Ferenc, Pest város polgármestere javaslatára úgy határoz, hogy a pest városi polgárőrség felhasználásával kell véget vetni a forradalmi mozgalomnak. Délután 4 óra tájban Buda várába érkezik Almássy Móric gróf, a Magyar Kamara alelnöke, Pest város királyi biztosa. Itt Zichy Ferenc gróffal, a Helytartótanács alelnökével tárgyal, aki közli vele az újabb pesti híreket. Délután 4 órakor, miután a Nemzeti Múzeumtól a tömeg a pesti Városházához vonul, Szepessy Ferenc polgármester rövid tanácskozás után aláírja a Tizenkét pontot, s ezt bemutatja a lent álló, mintegy tizenhatezer főre tehető tömegnek. Röviddel ezután az a hír érkezik, hogy katonaság jön a tömeg ellen, mire a tömeg fegyvert követel. Klauzál Gábor és Nyáry Pál beszédet mondanak az összegyűlteknek. A néptömeg követeli, hogy vonuljanak át Budára a Helytartótanácshoz, s szabadítsák ki Stancsics Mihályt. 
A választmány indulása előtt a Városházára érkezik Almássy Móric gróf, a Magyar Kamara alelnöke, Pest város királyi biztosa, aki tudatja a tömeggel, hogy a Pozsonyban ülésező országgyűlés felsőtáblája elfogadta Kossuth felirati javaslatát, amellyel aznap országgyűlési küldöttség indul Pozsonyba. 
 
Ezt követően fél 5 tájban megalakítják a választmányt (Egressy Sámuel, Gyurkovics Máté, Irányi Dániel, Irinyi József, Kacskovics Lajos, Klauzál Gábor, Molnár György, Nyáry Pál, Petőfi Sándor, Rotenbiller Lipót, Staffenberger István, Tóth Gáspár, Vasvári Pál), amelynek Budára menve fel kell szólítania a Helytartótanácsot a cenzúra eltörlésére, Stancsics szabadon bocsátására, s arra, hogy a katonaság ne avatkozzon be az eseményekbe.A választmány mintegy húszezer ember kíséretében a két várost összekötő hajóhídon átvonul Budára, ahová délután 5 óra után megérkeznek. Fél 6 tájban a Várban az Országház épületében ülésező Helytartótanácsot ötpercnyi tanácskozás után rábírják a követelések teljesítésére. 
6 órakor Stancsics Mihályt (aki a nap emlékére Táncsicsra változtatja nevét) diadalmenetben viszik át Pestre. A diadalmenet este 8 óráig tart. Táncsics a pesti Városházánál száll ki a tömeg által vontatott bérkocsiból, és részt vesz a Pest városi Rendre Ügyelő Választmány ülésén. Este 7 órától fél 11-ig ülésezik Rottenbiller Lipót alpolgármester elnöklete alatt a Pest városi Rendre Ügyelő Választmány, s kiálltványban közli a nap eseményeit, egy másik hirdetményben pedig bejelenti a nemzetőrség szervezésének megkezdését. 
Este 7 órakor a Nemzeti Színházban Katona József "Bánk bán"-ját játsszák, ám a betóduló néptömeg a második felvonás alatt néhány jelenet után félbeszakítja az előadást. A néptömeg Táncsicsot követeli, ő azonban ekkor már otthon van. A helyzetet Egressy Gábor menti meg, aki megkérdi az összegyűlteket, akarják-e hallani a Nemzeti dalt, illetve Erkel "Hunyadi László" című operájának áriáit? Petőfi versét Egressy Gábor szavalja el, majd a színészek és a tömeg a Szózatot, a Himnuszt és Füredy népdalait énekli, a zenekar a Rákóczi-indulót és a Marseillaise-t játssza. Jókai közli az összegyűltekkel, hogy Táncsics a városházán van, s nem jöhet. 

Bannerek

tesco

 

nea

Csapatunk programjainak megvalósítását a
Nemzeti Együttmüködési Alap támogatása
segíti.

esza logo

nca1