HPIM1872A csapatunk ezalkalomból megemlékezést rendezett a szobornál.

A Cserkészinduló eléneklése után Mészáros Anna öv. verset idézett, majd Soós Bianka öv. Teleki Pálra, mint cserkészre emlékezett.

Az ünnepséget koszorúzás majd a Himnusz zárta.

TELEKI ERKÖLCSI PÉLDÁJA

És Teleki Pál mit üzenhet korunknak? Ő, a ragyogó tudós, gyakorló katolikus, a cserkészet nemzetnevelő hatásának erősítője, politikus, a trianoni trauma elhárításának következetes és korrekt képviselője, s hogy jobb időkre nemzetét átmentse, kompromisszumok keresője. S legyen bár halála ősi gének nyomorító tette, alternatívák hiányának kilátástalansága, vagy talán rejtve maradt gyilkos erőszak, alakja mindenképpen erkölcsi példává nemesedett. Mert mélyen etikus ember volt, de a politika behatárolta tevékenységét. Pedig mindent megtett nemzetéért, amikor bátorított: "merjünk magyarok lenni", hogy a világ számára értékesek lehessünk, mint azt Mészáros István hosszan kifejti Teleki Pál, a nemzetnevelő című könyvében.

Bóka László megejtő szépségű soraival keresi az igazságot: 

"esendő volt, hát elesett, 
feladta sorsát. 
Helyette a legenda él 
...Tanulj belőle, tűrj ha kell, 
eszed amugysem éri fel 
mint lesz, ki él ma, 
holnap, mikor már elbukott, 
csatát vesztett és elfutott 
győzelmes példa."

Illyés Gyula is az igazságot keresi: 

"És nemzetét ma az emeli fel, 
ki súlyával lerogy.
Fölfelé futva példát így mutat,
ki jobbra-balra nem lel már utat."

S végül Vas István verse az erkölcsi példára utal:

"S hiába takarják hazug feledésbe,
Megnő minden évvel éltető emléke."

Teleki a felelős államférfiak morális alapállásával tért meg Istenéhez. A jelen kilátástalanságával, ám keresztény hitében annak tudatával, hogy minden tőle telhetőt megtett hazájáért, nemzetéért, az akori hatalmak gátló körülményeivel számot vetve.

- Fotóalbum -

- Jelenléti ív -

Légy résen!

Bannerek

nea

me

bethlen

nca1

      tesco