logoTöbb kiscserkész vonult föl érdekes, ötletes jelmezben a boglári vigasságon. Másodszor rendezte meg jelmezes bálját a boglári cserkészcsapat. A korábbi siker ösztönözte Pauer Sándort, Csobor Tünde és Visnyei Tibor cserkésztisztet. Három csapat van a Balaton déli partján, s talán a boglári a legsikeresebb. Egybehangzóan állítják: Szőllősi Ferenc plébános részvétele nélkülözhetetlen a csapat életében.

Visnyei Tibor elmondta: ezúttal tartották a 622. Gaal Gaszton cserkészcsapat gyűlését, s megemlékeztek Baden Powelről, a mozgalom alapítójáról. Ezúttal is hívtak vendégeket Siófokról és Lelléről. A boglári cserkészek ápolják a kapcsolatokat a határokon túli testvércsapatokkal is, a kárpátaljaiak rendszeresen vendégeskednek a tóparton, közös táborozáson. Most Sopron környékére szervezik a tábort, erre meghívták a beregszászi, az erdélyi, a felvidéki és a vajdasági cserkészeket is. Mivel a csapat tagjai sokfelé tanulnak, ezek a táborok és az ilyen bálok az együttlét és játék legfontosabb színterei. A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium a tavalyi tábort is támogatta, az idén is pályáznak a tárcához. Szeretnék a cserkészotthon berendezését és informatikáját is fejleszteni, ha lehet, pályázati támogatással.

Gáldonyi

Somogyi Hírlap, 2003.03.07.


A tavalyi bál sikerére való tekintettel elhatároztuk, hogy hagyományt teremtünk a farsangi cserkészbállal. Idén is számos vendég tisztelt meg bennünket a cserkészeken és szüleiken kívül: jelen volt Balatonboglár város polgármestere Kovács Miklós, Vásárhelyi Tibor képviselőtestület tagja, valamint Dr. Illyés Erzsébet jegyző asszony, Aradi György evangélikus lelkész, a siófoki Magyar Tenger cserkészcsapat 7 tagja valamint a Nosztalgia Nyugdíjas Klubb képviselői.
Szöllősi Ferenc csapatparancsnok beszédét követően a jelmezesek felvonulását tekinthették meg az egybegyűltek, majd, míg a zsűri döntéshozatalra vonult vissza- népi játékkal szórakotzattuk vendégeinket és magunkat. Ezután az ünnepélyes eredményhírdetés következett. Csoportos és egyéni kategóriában is az első három helyezettet díjazta a zsűri.

Csoport:
1. helyezett - Cigányok (Magyar Tenger cs.cs.)
2. helyezett - Bohóc és Kommandós (Tóth Ádám és Győry György)
3. helyezett - Indián lányok (Pitypang őrs)

Egyéni:
1. helyezett - Úttörő (Tóth Dávid -RoverX őrs)
2. helyezett - Római katona
3. helyezett - Őrült tudós (Németh Rajmund -Sólyom őrs)

Különdíj:
Kentaur (Geiszt Csaba, Matyi és Viktor)

Az eredményhírdetés izgalmait mindenki a büfében vagy táncparketten vezette le, ugyanis eztán hajnal 2-ig tartó mulatozás kezdődőtt. A táncot rövid időre csak a tombola kihúzása és egy kis rögtönzött tüzijáték szakította meg.
Szerencsére a bálank sok szponzora volt, akiknek ezúton is köszönjük a támogatást.
Római Katolikus Egyházközség, Balatonboglár
PC Mester Számítástechnika, Balatonlelle
Soós Endre, Balatonboglár - tombolatárgyak csomagolása
Mozo Bt., Balatonlelle
Nefelejcs- Channel Kft, Balatonboglár
Mar$ Bt., Balatonboglár
Solfix Kft, Fonyód - video
Szőkéné Kónya Ibolya, Papír-írószer kereskedő, Balatonboglár
Megértés Nyugdíjas Klub, Balatonboglár - pogácsa, fánk, palacsinta
Benedek Miklós, Balatonlelle
Gyógyászati Segédeszköz Bolt, Balatonboglár - Sétáló utca
Gaal Gaston Gyermek és Ifjúsági Közhasznú Alapítvány
Az általuk felajánlott nyereményeknek sokan örültek, köszönjük.

- Fotóalbum -