2

Túrázni voltunk! 


2008. 11. 22-én a Levendula őrs, őrsi túrára indult. Hogy milyen is volt megtudod, ha továbbolvasod a szöveget. Délután négy órakor indultunk a cserkészotthonból és körülbelül talán fél 8 körül értünk oda egy kis házikóhoz, ami a Vanda szerint egy bungaló volt.

Nagy nehezen vágtunk annyi fát, ami elég volt reggelig aztán bementünk és megvacsoráztunk. Hát a fafűrészelés elég jól meghozza az ember étvágyát az már biztos. Mindenki azt evett, amit hozott, vagy amit éppen kapott. A 
Tündi hozott magával gesztenyét, amit a kályhán alufóliában sütöttünk meg. Vacsora után krimit olvastunk egy cserkészmagazinból utána pedig (Mért, mert-t) játszottunk. A játék után mindenki lefeküdt a hálózsákjába. Egy kicsit még röhögcséltünk aztán mindenki elaludt. Aztán persze mindenki felkelt a maga idejében hogy rakjon fát a tűzre. Reggel fél nyolckor keltünk, gyorsan megmostuk az arcunkat az úgymond szűz hóban és bementünk reggelizni a házikóba. Reggeli után egy gyors fogmosás aztán összepakolás feltakarítás és már indultunk is haza. Hazafelé jövet láttunk két őzet, akik vidáman fogócskáztak. A hazafelé tartó úton rengeteg állat lábnyomát láttuk. 
A megérkezésünket úgy időzítettük, hogy odaérjünk a 10-es misére. A misét végighallgatva mindenki hazament. Nagyon jó volt a túra, mehetnénk máskor is.

Györe Andrea

- Fotóalbum -

- Jelenléti ív -