logoOktóber 24-én, intézmények és civil szervezetek felhívására, közös fa- és cserjeültetésen vettünk rész a Várdombon 12 cserkész részvételével. 

A gyülekező helyével kisebb problémák adódtak. Voltak, akik az otthonnál, a plébánián és a várdombi bejárati kapunál gyülekeztek. Végül 10: 15-re „egyesítettük erőinket és szerszámainkat” és egy csoportkép elkészítése után munkára jelentkeztünk.

Mi, az ültetési terület jobb szárnyán, közvetlenül a Gömb-kilátó alatt „ástuk be” magunkat. A terep igen nehéz volt, mert több nagy fát vágtak ki és a gyökereik a felszín alatt szövevényes hálót képeztek. Viszonylag sekély ültetési gödröket csak a legedzettebbek voltak képesek elkészíteni, de kialakult egy munkamegosztás az ások, öntöző, temetők között. A munka közben a szervezők üdítőket, teát, kávét szolgáltak fel az energiák pótlására. Végül, cc. 150db cserje került elültetésre a cserkészek közreműködésével. A legkitartóbbak Szekeres Máté, Takács Boldi és Benedek Csabi voltak, ugyanis Ők segítettek a szerszámok teherautóra rakásában és vették fel a másnapi palacsintázás kérdését. A munkát bográcsozás követte, amin én már nem vettem részt. 

Köszönöm a 11 cserkésznek, hogy öregbítették csapatunk jó hírnevét!

PS

- Fotóalbum -

- Jelenléti ív -

- Plakát -

Légy résen!

Bannerek

nea

me

bethlen

nca1

      tesco